Jogerős ítélet várható holnap a pölöskei szörpüzem kirablóinak bűnperében

facebook megosztás

Jogerős ítélet várható holnap a Zalaegerszegi Törvényszéken a pölöskei szörpüzem kirablóinak büntetőügyében, de végleg pontot tesznek majd egy embercsempész és egy cserbenhagyó gázoló ítéletére is. A végső döntést mindhárom esetben dr. Magyar Károly másodfokon eljáró büntetőtanácsa mondja majd ki.

Jogerős ítéletre számíthat az a két férfi, akik tavaly nyáron a pölöskei szörpüzemet rabolták ki. J. László és társa valamikor a nyár elején határozta el magát a rablásra: az egyikük pontos információkkal bírt a szörpüzem működéséről. Miután beszerezték a rabláshoz szükséges „felszereléseket” – többek között egy elektromos sokkolót a nagykanizsai bolhapiacról –, akcióba lépett a két útonálló. 2017. június 24-én, 23 óra körüli időben egy Opellel parkoltak le a Pölöskei Italgyártó Kft. üzemétől mintegy egy kilométerre lévő, Fácános fasornál. A gépkocsit egy földúton hagyták, majd innen gyalog közelítették meg a gyárat. A szörpgyártó üzem nyugati oldalán lévő kerítésnél bemásztak, majd elbújva várták, hogy a biztonsági őr a szokásos ellenőrzési útvonalát bejárva hozzájuk érjen. Ekkor egyikük megtámadta, a sokkolóval és ököllel is bántalmazta, majd lábát kirúgva a földre vitte. Gyorskötözővel megbéklyózták a kezeit, így tették végül ártalmatlanná.

Ezután átkutatták az irodai épületet, és feltörték a házipénztárt tartalmazó szekrényt, elemelve belőle az összes készpénzt, majd pedig a páncélszekrényt betették a szörpüzem tulajdonát képező egyik gépkocsiba, és a megtámadott, bántalmazott majd megkötözött biztonsági őrt a sorsára hagyva, a helyszínről elmenekültek. A vagyonőrnek nemsokára sikerült kiszabadítania magát, és értesítette a rendőrséget. A két férfi eközben áttette az Opelbe a széfet, majd a közel 36 millió forintos zsákmánnyal kereket oldottak. Az eltulajdonított páncélt egy általuk korábban kiválasztott, Zalaszentmihály és Nemesrádó közötti elhagyott, erdős részen elrejtették és mindketten hazamentek. A milliókat rejtő mackót néhány nap múlva, 2017. július elsején az egyikük otthonához vitték Nemesrádóba, majd egy flex-el kinyitották. A pénzt elosztották, míg a széfben található egyéb iratokat, csekkfüzetet, bankkártyát, gépjármű-törzskönyveket elégették.

A megyeszékhelyi nyomozóknak köszönhetően 2017. július 13-án kattant a bilincs a rablók csuklóján. J. László addigra 1,6 millió forintért méheket vett, de a házkutatások során az elrabolt pénzből 33 millió 732 ezer forintot sikerült előtalálniuk a zsaruknak. A bíróság rablás, személyi szabadság megsértése, jármű önkényes elvétele, valamint készpénz helyettesítő eszközzel és okirattal való visszaélés miatt 6 év 8 hónap börtönre ítélte mindkét férfit és kötelezte őket 1,9 millió forint megfizetésre a pölöskei cég számára, illetve 4,1 millió forintnyi bűnügyi költség lerovására is. A végső szót az ügyben holnap, a törvényszéken mondják majd ki.

Jogerős ítélet várható a Zalaegerszegi Törvényszéken az embercsempészéssel vádolt S. G. büntetőügyében is, aki  a vád szerint ismeretlen társával szír állampolgárokat csempészett. Az ügyészek szerint 2015. július 22. napján, Budapesten tíz, Magyarországra illegálisan érkezett szír állampolgárt vettek fel taxijaikba, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében Ausztriába vigyék őket, ám végül Becsehelynél tették ki az utasokat. Másnap a vádlott újabb 6 szír utast vett fel a fővárosban, akiknek szintén azt ígérte, Bécsbe viszi őket, de ezúttal is Becsehelyen volt a végállomás. A vádlott minkét esetben tisztában volt azzal, hogy utasai nem rendelkeznek érvényes úti okmányokkal, s így kívánják átlépni a határt. A büntetőügyben jogerős döntést dr. Magyar Károly másodfokú büntetőtanácsa hoz majd.

Szintén a dr. Magyar-féle tanács ítél majd véglegesen a segítségnyújtás elmulasztásával vádolt Zs. T. ügyében is, aki a vád szerint 2016 decemberében egy főúton közlekedve, lakott területen kívül sodorta el az úttesten gyalogosan haladó sértettet, aki az éjszakai sötétség ellenére láthatósági mellényt nem viselt.  Zs. T. a helyszínen nem állt meg, de kis idő múlva telefonon értesítette a hatóságokat, majd a baleset helyszínére visszatért. A sértett eközben életét vesztette. A vád szerint a baleset ugyan a sértett szabályszegésére vezethető vissza, de ugyanakkor Zs. T. is megszegte a KRESZ szabályait, amiért első fokon bűnösnek is találták segítségnyújtás elmulasztásának vétségében a vádlottat.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.