Közösen gyakoroltak a füstben az önkéntes és hivatásos tűzoltók

Zala megyében kiemelten fontosnak tekintik a hivatásos és az önkéntes tűzoltók folyamatos együttműködését. Számos esetben közösen számolják fel a megye területén keletkezett tűzeseteket vagy együtt hajtanak végre műszaki mentéseket, éppen ezért elengedhetetlen a hétvégihez hasonló közös gyakorlatok végrehajtása is.


Fotó: Kocsis Kornél tűzoltó százados

Zalaistvándon harminchárom önkéntes és tizenöt hivatásos tűzoltó hajtott végre közös tűzoltási gyakorlatot. A helyiek mellett a pókaszepetki és a kemendollári önkéntesek valamint a Zalaegerszegről érkezett hivatásos kollégáik gyakorolták a szinte nulla méteres látótávolság mellett füsttel telített pincehelyiségből való mentést és tűzoltást.

A közös gyakorlatot megelőzően Gömbös Norbert tűzoltó százados, a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók szolgálatparancsnoka (aki egyben maga is önkéntes tűzoltó szabadidejében) oktatást tartott a tűzmegelőzés és a tűzvédelem fontosságáról, a beavatkozás során alkalmazandó munka-és tűzvédelmi szabályokról, a tapasztalatok alapján előforduló beavatkozásokat nehezítő körülményekről.

Ezt követően a feltételezett szituációnak megfelelően a falu központjában egy használaton kívüli épület pincéjében tűz keletkezett, majd annak szakszerű és biztonságos eloltását gyakorolta a három egyesület és a hivatásos tűzoltókból szervezett állomány. Az önkéntes tűzoltóknak lehetőségük volt a gyakorlaton kipróbálni a hőkamerák használatát, amelyet a füsttel telített helyiség felderítése során alkalmaznak hivatásos kollégáik. Mindemellett a mentőkötelek használata melletti tűzoltási mozzanatokat, a rádióforgalmazás szabályait és a légzőkészülékek használatát is gyakorolták - számolt be lapunknak Cseresznyés Dániel tűzoltó főhadnagy, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság  szóvivője.