Magyar Parasport Napja

A város több iskolájában is érzékenyítő és ismerkedő programokat szerveztek  Volt lélekmozgató osztályfőnöki óra, szakmai előadás, filmvetítés, de csörgőlabda-, ülőröplabda- és bocsabemutató is. A Magyar Országgyűlés 2018-tól február 22-ét jelölte ki a magyar parasportolók napjává. A választás szimbolikus, hiszen 1970-ben ezen a napon alakult meg az első magyar parasport klub. A kanizsai programok már tegnap elkezdődtek. Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnöke batthánys, kőrösis és péterfys gyerekeknek tartott filmvetítéssel egybekötött előadást. – Ahhoz, hogy elérjünk egyfajta magasabb szintű társadalmi integrációt, ahhoz egy parasport napot rendezünk. S remélhetőleg egyszer majd nem kell parasport napot rendezni, hanem azt lehet mondani, hogy sportnap van, és abban mindenki részt tud venni - említette Nádas Pál.

A Zsigmondy-iskolába ma délelőtt a magyarszerdahelyi otthonból érkeztek fogyatékkal élők, akik a diákokkal közösen játszották az Olaszországból származó gólyósportot, a bocsát. – Éppen ideje volt már, hogy az ép társadalom ezzel is többet tudjon meg a sérültekről, illetve a parasportokról- mondta Király Endre, a Zsigmondy-iskola testnevelő tanára. A magyarszerdahelyi otthon lakói szinte profi módon űzik ezt az ókori gyökerekkel rendelkező sportot. – A bocsának a szabályai a következők: 20 méter a pálya, és 4-4 piros golyó van, valamint 4 zöld. S van még egy kis golyó, amit kezdés után kidob valaki, s mindig ő kezdi a játékot - magyarázta Nagy István, az otthon egyik lakója.

A Rozgonyi-iskolában az egész nap a parasport jegyében telt: voltak érzékenyítő tanórák, csörgőlabdás és ülőröplabda-bemutató is. Az intézményben évek óta tartanak a mostanihoz hasonló rendezvényeket, így több rozgonyis diák is átélhette már, hogy milyen érzés egy csapatban versenyezni fogyatékkal élő társakkal. – Azok a gyerekek, akik mondjuk nem 8. osztályos korukban vettek részt az értelmi fogyatékosokkal történő közös sportoláson, hanem korábban, ők a következő évben vagy az azután következő évben, ha ez a program előkerült, akkor azonnal és feltétel nélkül jelentkeztek, hogy mindenképpen szeretnének ismét részt venni ezen - tette hozzá Jeszenői Csaba, az iskola igazgatója.


A rozgonyis diákok – többek között – a csörgőlabdával is megismerkedhettek

A csörgőlabdát válogatott szinten űző Kovács Attila ismertette meg sportágát a rozgonyisokkal. – Ez egy jó kezdeményezés, mert így legalább megismerik, hogy milyen lehetőségek vannak olyanoknak, akik nem úgy látnak, vagy valamit nem tudnak csinálni, például mozgássérültek - említette a parasportoló.

A héten még lesznek a Magyar Parasport Napjához kapcsolódó programok a kanizsai iskolákban.