Megelőzhetőek az elektromos tüzek!

facebook megosztás

Napjainkban rengeteg elektronikai berendezés vesz minket körül, és számuk egyre csak nő. Az újszerű technológiák megjelenésével az áramforrásokat hosszú ideig, sokszor megszakítás nélkül használjuk, emiatt az elektromos tüzek száma is megnövekedhet. A lakástüzek között az elektromos eredetűek a második helyet foglalják el. Ezek a lakástüzek egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek.

Az ilyen típusú tüzek általában két módon keletkezhetnek: vagy az elektromos áram által működtetett eszköz, berendezés hibásodik meg, ilyenkor a belsejében rendellenes hőképződés indul, és ez okozza a tüzet, vagy pedig a villamos hálózat hibája miatt alakul ki tűz, hiszen a régi építésű házaknál nem a mai kor terheléséhez tervezték az elektromos hálózatot. Amíg régen egy porszívó teljesítménye 600-1000 Watt között mozgott, napjainkban 1500-2200 Wattal dolgozik, egy hajszárító a korábbi 300 Watt helyett már 1000-1500 Wattot fogyaszt. És akkor még nem beszéltünk a mikrohullámú sütőkről, a klímaberendezésekről, a mosó-, szárító-és mosogatógépekről, melyek szintén túlterhelhetik a régi hálózatokat. Az elektromos hálózat korszerűtlenségére utalhat, ha többször pislákol a lámpa vagy a szikráznak a konnektorok. Minden évben több tucat olyan tűzeset következik be, amely az elektromos hálózat hibájára vezethető vissza. Ezek nagy része otthon jellegű létesítményekben keletkezik. A társasházakban, panelházakban, régi családi házakban és egyéb épületekben gyakran találkozni elhasznált, alulméretezett vezetékekkel. 

Nagy teljesítményű készülékeit – elektromos kandalló, automata mosógép, szerszámgépek – ne használja egyidejűleg. Túlterheli velük a hálózatot, s így könnyen tüzet okozhat. Ha valamelyik villamos kisgépe, fűtőberendezése meghibásodik, a javítást bízza szakemberre.

Az ember persze nem figyelhet egyszerre mindenre, de amikor már nem használja a kávédarálót, a vasalót, a hősugárzót, a centrifugát, vagy a mosógépet, minden esetben kapcsolja ki a készüléket. Fontos tudni, hogy a gépek kapcsolója is elromolhat, ezért biztosabb, ha a csatlakozókat ki is húzza a konnektorból. Mindennapos dolog, hogy tönkremegy egy-egy olvadóbiztosíték. Elterjedt, veszélyes szokás, hogy ezeket a biztosítékokat nem egyszer úgymond megtalpalják, drótozzák, ez azonban tűzveszélyes!  

Elektromos tüzet tilos vízzel oltani! Az oltáshoz használjunk porral oltó kézi tűzoltó készüléket vagy ha olyan nincs a háznál, akkor használhatunk homokot vagy valamilyen nem gyúlékony, nagy felületű anyagot, amely elzárja az oxigént a tűztől. Javasolt otthon egy tűzoltó készülék készenlétben tartása, mert a kezdeti tüzek oltására hatékonyan alkalmazható, így megfékezhetjük a kezdődő tüzeket, védelmezve családunk és vagyontárgyaink épségét.

Bármilyen tűz észlelése során a legfontosabb a gyors helyzetfelmérés. A tűz másodpercek alatt rohamosan elterjedhet, így ha látunk esélyt a tűz megfékezésére és eloltására, akkor azt azonnal kezdjük meg. Ha nincs ilyenre lehetőség, akkor az első dolgunk a tűzoltók értesítése legyen a 112-es segélyhívószámon, és csak utána kezdjünk bele a tűz oltásába, illetve a kármentésbe.

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.