Nemzetközi pedagógusképzés Kanizsán

facebook megosztás

A „Vissza a természetbe” nevű, 2016. decemberében Kanizsáról indult projekt elméleti és gyakorlati eredményeit adják át a szervezők a partneriskolákból érkező tanároknak. A programban egy szlovéniai, egy romániai és a Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola vesz részt. A projekt célja, hogy a környezeti nevelés segítségével javuljanak a 9 és 11 év közötti diákok kulcskompetenciái. A péntekig tartó tréningen ezen módszer kivitelezését sajátíthatják el a partnerintézményekből érkező pedagógusok.

– A tanárképzésünknek van egy elméleti oldala, ahol tulajdonképpen a leendő nyári táborunkban gyerekeket tanító tanároknak mutatjuk be a projekt ezen oldalát. Illetve lesz módszertani bemutató, továbbá óravázlatok letanítása is a témában – mondta  Belákné Szarka Brigitta, a Bolyai-iskola tanára s a projekt koordinátora.

A szervezők szerint a két, határon túli iskolával történő együttműködés színesítheti az oktatást, továbbá növelheti a tanítás eredményességét a Zrínyi- és a Bolyai-iskolában, valamint a jövőben csatlakozó intézményekben.

– A projektnek a hozadéka mindenképpen fontos az intézmények számára. Fontos, hogy egy pedagógiai megújulást hozzon, egy új fajta gondolkodást eredményezzen. S a pedagógusok motivációját erősítse. Azt is tudjuk, miután együtt dolgozunk külföldi partneriskolákkal, s van egy kitekintésünk a nemzetközi szintérre is, hogy ez mindenképpen erősíti a munkánkat – tette hozzá  Faller Zoltán, a Zrínyi-iskola intézményvezetője.

A képzést sikerrel teljesítő pedagógusok a megszerzett tudást nyáron már gyakorlatban is kipróbálhatják a program részét képező romániai táborban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.