Nyugodtan úszkálhatnak a csukák, országos fogási tilalom védi őket március 29-ig

facebook megosztás

Ez a fajta kezdi legkorábban, február elején az ívást, ebben az időszakban tilos kifogni ezt a ragadózót. Az ikrák 10-30 nap alatt kelnek ki, a táplálkozási szokásaik pedig növekedésükkel együtt változnak.


Németh László: Amikor már rohamosabban nőnek, mindenféle halat, sőt, a kisebb kacsákat is elfogyasztják

– Amikor kikelnek, csak planktonokkal táplálkoznak. Aztán ahogy növekednek, még mindig a partszélben maradnak, majd mennek befelé, és akkor kezdik el a csukaéletüket. Akkor már kisebb rákokat, hasonlókat esznek. Amikor már rohamosabban nőnek, mindenféle halat, sőt, a kisebb kacsákat is elfogyasztják. Érdekessége a csukának, hogy általában 9-10 évig él, és elérheti a 150 cm hosszúságot is - mondta el Németh László a Vasutas Horgászegyesület elnöke.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.