Összeállt a város napi kínálat

facebook megosztás

Egy nagykanizsai zenekar is fellép idén a város napja alkalmából szervezett rendezvényen. A program már összeállt, a kétnapos eseményen minden korosztály megtalálhatja a számára kedves elfoglaltságot. A fesztivál központi helyszíne idén is az Erzsébet tér lesz, de a Fő és az Ady utca is benépesül.

– A népi játékokon kívül még lesz egy katapult is, ami majd az idősebb korosztálynak szól – fogalmazott Horváth István.

Már készülnek a szervezők az idei város napi rendezvényre. A gyerekektől az idősekig mindenki találhat majd kedvére való programot. A kétnapos fesztiválon koncertek is lesznek az Erzsébet téren. A fellépőkről a kanizsaiak véleményét is kikérték.

– Így a Dolly pluszt emelném ki közülük, illetve a New Level Empiret, akik fel fognak lépni a nagyszínpadon. Ismét ingyenes lesz valamennyi játék, így a családokat is szeretettel várjuk. És az idei évben a Thúry György korszakát megidéző programok is lesznek a téren, úgyhogy várjuk az idelátogatókat – mondta el Horváth István a KonTuRplusz Egyesület elnöke.

Sokaknak lehet ismerős ez a zenekar. Az együttest ugyanis nagykanizsai zenészek alkotják. Az idei város napi rendezvényre ők is meghívást kaptak.

– Egy zenekarnak mindig jó, hogyha felléphet, gyakorlatilag bárhol. Ez egy olyan zenekar, ami régi tagokból áll, de új formáció. Nagyon még nem volt alkalmunk a városnak megmutatni magunkat, és mivel itt él a legtöbb ismerősünk, barátunk, rokonunk, nyilván ez nagyon jó alkalom ahhoz, hogy a magot összeszedjük most egy ilyen rendezvényen – mondta el Varga Ferenc a Seedback zenekar vezetője.

A 24. város napját április 27-én és 28-án rendezik meg Nagykanizsán.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.