Szepetnek szülötte: Királyi Pál

facebook megosztás

Királyi Pál életéről és munkásságáról hallhattak előadást az érdeklődők a kanizsai Belvárosi Nyugdíjasklubban. A neves újságíró és politikus Szepetneken született, családfáját és életútját már három évtizede kutatja a település helyi értéktár bizottságának elnöke.

– A legfontosabb maga a születési dátum. Bizonyítani kellett, hogy 1818-ban született, és Szepetneken, ugyanis rendkívül sok lexikon – tévesen – 1821-et tartalmazott, és tartalmaz ma is. Éppen tegnap este kaptam meg a válaszlevelet a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatójától, hogy a kötetem és a tanulmányok alapján a Királyi Pál sírjánál lévő dátumot ki fogják javítani. Mint ahogy másutt is, ahol tévesen közlik. De természetesen az érdekességek sorába tartozik az is, hogy mi az, ami a szülőföldjéhez köti. Egy nagyon gazdag munkásságból mindent nem lehet kiemelni, hiszen újságíróként is nagyszerű volt és politikusként is nagyon ismert volt. A művelődés minden területén alkotott nagyot – mondta Sóstainé Márfi Ibolya, a szepetneki Helyi Értéktár Bizottság elnöke.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.