Szilvából főzött párlat lett Miklósfa legjobb pálinkája

facebook megosztás

Erről döntöttek a bírák szombaton délután a hagyományos miklósfai mustrán. Az eseményre idén rekordszámban neveztek, így a zsűrinek nem volt egyszerű dolga kiválasztani a legjobb nedűt. A versenyen a legjobb vidéki pálinka egy málna lett, különdíjat pedig egy cseresznye kapott.

Egész délután a pálinkákat kóstolták Miklósfán. Idén is megszervezték ugyanis a pálinkamustrát. A megmérettetésre 28 gazda 70 féle párlatot hozott.

– Azért szervezzük, mert azok az emberek, akik arra adták a fejüket, hogy pálinkát vagy párlatot készítsenek valahol megtudják mérettetni. Azt azért tudni kell, hogy a minőség javítása mindig egy megmérettetésnek az eredménye. Úgyhogy tudják a gazdák, hogy amit most készítettek az milyen minőségű és azért egy szakavatott zsűrinek jobban hisznek, meg el is kell fogadni a zsűri véleményét és utána ennek remélem az a következménye, hogy a következő évben valamit tudnak korrigálni – mondta el Németh József a dr. Kotnyek István Kertbarát Kör elnöke.

A szakmai zsűri – a korábbi évektől eltérően – idén kicsit szigorúbban bírálta az italokat, de így is nagyon sok minőségi pálinkát ízleltek meg a versenyen.

– Ezek, én azt gondolom, hogy egy komolyabb versenyen is megállnák a helyüket. A többi aranyérmesre és a többi érmesre is büszke lehet a gazdája, mert amikor azt mondjuk egy pálinkáról, hogy érmes minősítést adunk neki, akkor az azt jelenti, hogy nincsen benne technológiai hiba. Azaz nem tartalmaz sem elő- sem utópárlatot, aztán hogy ezen belül milyen lett a minősége az nyilván függ a gyümölcstől, évjárattól, a főző ügyességétől, de amelyik már érmes azzal már nyugodtan lehet büszkélkedni – vélekedett Komoróczi Lajos okleveles pálinkafőző.

A legjobb miklósfai pálinkát Gárdonyi József főzte, aki már többször kapott kiváló minősítést a mustrán. Idén a szilvapálinkája lett aranyérmes.

– A cefrézésen múlik sok minden meg a gyümölcsnek az állagán, hogy milyen állapotban van. A magot időben el kell távolítani belőle, zárt erjesztéssel készül, hogy minél kevesebb levegőt kapjon és amikor kiforr utána azonnal le szoktam főzni – mondta el Gárdonyi József.

A legjobb vidéki pálinka egy málna lett, a zsűri különdíját pedig egy cseresznyéből készült párlat kapta. A versenyen összesen 14 arany, 15 ezüst, 8 bronz minősítést és 33 oklevelet osztottak ki.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.