Több mint 750 rétisast és 350 parlagi sast figyeltek meg az idei Sasszinkron felmérői
Több mint 750 rétisast és mintegy 350 parlagi sast figyeltek meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és partnerei által szervezett januári, XV. Országos Sasszinkron résztvevői.
Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve szervezte meg idén is az országos sasszinkron felmérést, amelyhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében idén először a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, hogy a Kárpát-medence első téli "sastérképe" is elkészülhessen - közölte az egyesület csütörtökön az MTI-vel.
Az idei sasszinkron enyhe időjárása, a fagymentes, felázott, mély talaj megnehezítette jó néhány terület megközelítését, de így is rendkívül nagy lefedettséget ért el a felmérés. A madárszámláláson, amelyet az egy időben történő megfigyelések miatt neveznek sasszinkronnak, idén 347 magyarországi felmérő és 80 szlovák, cseh, osztrák, szerb és román szakember vett részt, akik a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sastelelőhelyét felmérték, így a lehető legpontosabb kép alakulhatott ki az itt tartózkodó sasfajokról és ezek egyedszámáról.
A magyarországi felmérők összesen mintegy 16 500 négyzetkilométert, az ország területének mintegy 18 százalékát fedték le.
Magyarországon 750-nél is több rétisast és csaknem 350 parlagi sast számoltak, a hat résztvevő közép-európai országban pedig összesen több mint 1000 rétisast és mintegy 450 parlagi sast figyeltek meg.
A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok természetesen még ma is nagyon ritkák. Az adatok alapján a felmérés során bejárt legsűrűbb sastelelőhelyeken is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlagosan 3 rétisas és 2 parlagi sas került lencsevégre.
A két sasfajra elkészült régiós összesítés mellett a magyarországi felmérés a korábbi évekhez hasonlóan az összes ragadozómadár-fajra kiterjedt. A réti- és a parlagi sasok mellett 2 szirti sast és 4 fekete sast, valamint további 13 ragadozómadár-faj mintegy 9378 példányát is megfigyelték a szakemberek, akik láttak vörös kányát, kékes rétihéját, barna rétihéját, karvalyt, héját, egerészölyvet, gatyás ölyvet, pusztai ölyvet, vörös vércsét, kerecsensólymot, vándorsólymot és kis sólymot is. A nappali ragadozómadarak mellett baglyokat, és ragadozó életmódú énekesmadarakat is számoltak a felmérők, sőt néhány régióban a túzokokat is számba vették.
MTI
A rovat további hírei: Színes
Június 5. a Környezetvédelem Világnapja – Gyakorlati tippek, ha tenni szeretnél!
2023. jún. 5. 10:40Éppen 50 éve ünnepeljük június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Az idei jubileumi világnap kiemelt témája a műanyagszennyezés csökkentése, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden apró lépés számít, mert együtt igenis elérhetünk változásokat.
Klasszikus mesét mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 2. 17:10A Csizmás Kandúr zenés mesejátékot tekinthették meg a Bolyai-iskola diákjai a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadáson a Hahota Gyermek Színház színészei csaknem 120 kisiskolást nevettetek meg.
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
2023. jún. 2. 13:00Minden ötödik válaszadó azért iszik koffeinmentes kávét, mert napszaktól függetlenül bármikor fogyaszthatja, míg 13 százalékuk a kávézáshoz, mint szertartáshoz ragaszkodik, miközben nincs szüksége koffeinre.
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.
Bodzaszörp és gombás nokedli
2023. máj. 31. 15:33A kiskanizsai Pintér Ferenc elmondhatja magáról, hogy úgy ismeri a környékbeli erdőket, mint a tenyerét. Évek óta járja az erdőt hol bodzavirág, hol pedig gomba után kutatva. A bodzavirágot is az erdő belsejében gyűjti, távol a járművek által keletkezett portól és kipufogógáztól. Csak a magasra nyúló bokrokról szedjük le a szép, illatos virág-tányérokat – javasolja.
Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
2023. máj. 31. 12:38A kullancsok mindig készek a vérszívásra, és a fertőzött egyedek veszélyes betegségeket terjeszthetnek. Lehetőség szerint előzzük meg a találkozást!