Az erdők világnapján átadták a felújított kilátót a Csónakázó tónál

facebook megosztás

„Menjenek…” Sokan vártak már erre a pillanatra, hogy újra felmehessenek a nagykanizsai kilátótoronyba. - Gyakran járunk erre túrázni és elég sokszor útba ejtjük a kilátónak a környékét. És ez egy jó kiindulópont baráti találkozásokhoz, gyerekekkel, családokkal kijönni, úgyhogy vártuk már, hogy újra megépüljön – mondta Bukovics Márta. A kilátót 125 millió forintból újították fel. - Ehhez az Földművelésügyi Minisztérium 88 millió forint tőkeemelést biztosított, a többit a Zalaerdő Zrt. saját forrásból teremtette meg. Említettük a megnyitóbeszédben, hogy a Dunántúl talán legmagasabb kilátó tornya, teljes magassága 48 méter – nyilatkozta Rosta Gyula a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.

A toronyba két szinten 28 és 43 méteren alakítottak ki olyan megállókat, ahonnét teljesen be lehet látni Nagykanizsát és környékét. A felújított torony várhatóan sokakat vonz majd a térségbe. - Úgy gondolom, hogy ez egy olyan turisztikai lehetőség és látványosság lesz itt Nagykanizsán a Csónakázó tavon, hogy sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Tehát egyszer a városlakók és akik ide látogatnak – fogalmazott Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.


Fazekas Sándor miniszter és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő a zalai táját nézik a felújított kilátóból (fotó:Gergely Szilárd)

Az eseményen Cseresnyés Péter elmondta: a kilátó a város és környéke modernkori történelmének egyik legfőbb szimbóluma. A kivételes természeti környezet mellett az olajbányászati múltat is megjeleníti, de mutatja Nagykanizsa és a térség, Murafölde megújulását is. - Egy újabb állomás abban a folyamatban, amit jó pár évvel ezelőtt elkezdtünk, hogy a Csónakázó tavat tényleg nemcsak a kanizsaiaknak, hanem a Kanizsa környékén élőknek is egy szabadidőközpontjává tegyük. És Hála Istennek ezek a kezdeti fejlesztések is, az hogy csinosítjuk és lehetőségeket építünk a Csónakázó tó környékére, már meghozta az eredményét – hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Az avatóünnepségen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta: a kormány 2010-ben elhatározott célkitűzésének megfelelően a magyar erdők jó karban vannak és magas színvonalú erdőgazdálkodás folyik. Hozzátette: Magyarországon mintegy 2 millió hektár erdő van, ennek felét állami erdőgazdaságok kezelik. - 2010 óta több mint 70 milliárd forintot fordítottak fejlesztése és egy nagyon jelentős arányt képeznek a jóléti fejlesztések, ez 12 milliárd forintos nagyságrend. Kilátók, turistaösvények, turistaházak, szálláshelyek épültek, látogatóközpontok – tette hozzá Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor az erdők világnapja alkalmából kitüntetéseket is átadott Nagykanizsán, az ország minden pontjáról összesen 29 erdészeti dolgozó munkáját ismerték el.

A kitüntettek névsorát itt olvashatja.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.