Dalos délután a Kodály Zoltán Művelődési Házban

facebook megosztás

A programot a házigazdák vidám előadása nyitotta. A több mint két évtizedes MAMIK Hagyományőrző Dalkör mindig igazi életörömöt sugároz.

– Az imádott MAMIK Hagyományőrző Dalkör kezdeményezésére indult útjára ez a rendezvény 11 évvel ezelőtt. A MAMIK Hagyományőrző Dalkör tagjai és a fáradhatatlan Gálné Marika, aki a motorja ennek a kis közösségnek, kezdeményezték a rendezvényt. Gratulálunk Marikának, nagyon boldogok vagyunk, hogy közreműködhet az intézményünk is, mindenben támogatjuk ezt a kis közösséget – hangsúlyozta Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.

A több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező találkozót az egymás iránti szeretet és barátság tartja életben.

– A barátság, ami összeköt bennünket évek óta, már nagyon kialakult köztünk. ez egy nagyon ünnepélyes nap, és jól érezzük magunkat együtt. Mindenki hoz mindig valami újat a dalcsokrából, mindig tanulunk valami újat egymástól is – mondta Gál Ferencné, a MAMIK Hagyományőrző Dalkör vezetője.

A találkozón összesen 15 csapat vett részt. Nótások és táncos kedvű nyugdíjasok nemcsak a városból, hanem a környékbeli falvakból is érkeztek.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.