Harmadszor rendezhetik meg

facebook megosztás

Szombaton és vasárnap a HSMK falai között ismét találkoznak a Dance Star Hungary selejtezőjének versenyzői, hogy kvalifikálhassák magukat a május végén sorra kerülő szövetségi világbajnokságukra, melynek a sok éves hagyományoknak megfelelően a horvátországi Porec város ad otthont.


Vágó László, a Szan-Dia FSC koordinátora hallgatóságának ezúttal is lelkesen ecsetelte a Dance Star selejtező programjait

- Harmadszor rendezhetjük meg a sorozat magyarországi selejtezőjét, melyben úgy érzem, nagy szerepe van annak a munkának, melyet Vágó Diána szakmai, Tóthné Vágó Alexandra pedig koordinátori síkon végez – mondta el a házigazda Szan-Dia FSC részéről Vágó László. - Célunk, hogy ezúttal is olyan kvalifikációs versenyt rendezzünk, mely mindenki számára megelégedettséggel szolgál és a város hírét ismét messze viszi.

A látványtáncos program ezúttal már kétnapos, így például a tavalyi majd' 190 gyakorlat helyett 360 kerül bemutatásra az előzetes kalkuláció alapján.

- Kilencszáznál is több versenyző, illetve táncos érkezik, melyet negyven egyesület nevez a versenyre – vette át a szót Vágó Lászlóné. - A magyarok mellett lengyel, osztrák, szlovák és ukrán indulók is lesznek, a mi egyesületünk 115 taggal és 31 gyakorlattal képviselteti majd magát. A selejtező sorozat érdekessége, hogy a poreci vb-re A- és B-kategóriás besorolást tud majd adni és az egyes számokban nem a helyezés, hanem a pontszámok dönthetnek arról, hogy a különböző helyszínekről ki juthat tovább. A mezőny résztvevői akrobatikus, musical és open besoroláson belül versenyezhetnek egymással és nagyon bízunk abban, hogy a mi csapatunkból is mind többen juthatnak majd el a világbajnokságra.

A kvalifikáció programja szombaton 10, vasárnap pedig 9 órától kezdődik.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.