Holnap hirdetnek ítéletet K. Géza, a kanizsai szurkáló bűnperében

facebook megosztás

2018. március 9-én, azaz holnap hirdetnek majd ítéletet az emberölés bűntettének kísérletével és emberölés előkészületével is megvádolt, kanizsai K. Géza bűnperében, aki két embert is meg akart ölni: az egyik sértettet úgy összeszurkálta, hogy életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Mint azt dr. Bartalné dr. Mentes Judittól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől megtudtuk: a büntetőügyben első fokon eljáró, dr. Gergye Tamás vezette törvényszéki bírói tanács az ügyben 3 tárgyalási napot is tartott, az utolsóra e hét szerdáján került sor, mikoris a perbeszédeket követően ítélethirdetésre napolták el a tárgyalást, 2018. március 9. napjának 9 órájára.

A szóvivő asszony röviden ismertette a büntetőper tárgyát is. A vád szerint K. Géza 2017 tavasza óta rendszeresen vitatkozott, veszekedett volt élettársával, akit alkalmanként bántalmazott is, illetve rendszeresen azzal fenyegette, hogy megöli. 2017 júniusában a lakóhelyükön a vádlott viselkedése miatt rendőri intézkedésre került sor, amelynek során a vádlott halálosan megfenyegette volt élettársát és az ott tartózkodó ismerősöket. A járőrök távozását követően a vádlott tovább fenyegetőzött, majd magához vett egy fanyelű kést. Eközben a sértettek bezárkóztak a szobába, aminek az ajtaját a vádlott kifeszítette és a nála lévő késsel az egyik sértettet megszúrta. A vádlott és e sértett között dulakodás alakult ki, amelynek során a vádlott további szúrt sebeket ejtett a sértetten, akit a mentők életveszélyes állapotban szállítottak a kórházba.A történtek miatt a férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, valamint emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, illetve ezen kívül több, kisebb értékű lopást is a terhére róttak.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.