Horvát keresztútjárás fiataloknak

facebook megosztás

Általános iskolásoknak szervezett keresztútjárást a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat. A felnőtteknél már hosszú évek óta hagyomány a homokkomáromi gyalogos zarándoklat virágvasárnap, innen jött az ötlet, hogy a fiataloknak is legyen egy hasonló programjuk nagyböjtben. A gyerekekre apró húsvéti ajándékok is vártak a homokkomáromi templom felé vezető úton. A zarándoklaton részt vett a héten Murakeresztúron vendégeskedő zágrábi egyetem delegációja, valamint Csáktornya is képviseltette magát.


A gyerekekre apró húsvéti ajándékok is vártak a homokkomáromi templom felé vezető úton

– Azt szoktuk mondani, hogy minden ilyen kezdeményezés akkor hatékonyabb, ha minél fiatalabb korban bevonjuk a gyerekeket. Most a murakeresztúri általános iskola 3-4. osztályos tanulói vannak itt – jöttek volna többen is, de a buszba csak ötvenen férünk be. Most indultunk, és lehet látni, mennyire élvezik a programot. A Jóisten is velünk van: olyan csodálatos idő van, hogy már csak ettől is vidámak vagyunk – mondta Vargovics Józsefné, a Zala megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.