Jeges csobbanás Karoson

2018. márc. 16.

Jópáran megmártóztak ma délelőtt a zalakarosi fürdő szabadtéri medencéjében. Még a hűvös idő sem szegte kedvét a fürdőzőknek.

- Először hidegnek tűnt, de egy kicsit lemostam magam, és máris nagyszerű lett. Sőt, most már egyre jobban bírom. Minél többször bemegyek, annál kellemesebb - mondta Feszt Attiláné.

Akadt olyan „strandoló” is, aki szinte ki sem akart szállni a medencéből, annyira élvezte.

- Végül is alapból is bírom a hideget is, meg a vizet is. De lehetne hidegebb is, isten bizony, meg jegesebb is. Úszkálnának a jegek, az lenne az igazi jeges víz - nyilatkozta Feszt Attila.

A jeges-tüzes csobbanás elérte a célját.

- A fürdőnk teltházzal üzemel, és úgy látom, hogy nagyon népszerű az akciónk. Nagyon népszerű a pálinkakóstoló, és nagyon népszerű a hidegvizes csobbanás is - fogalmazott Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

Aki lemaradt az idei első kültéri fürdőzésről, annak sem kell sokat várnia, március 28-án ugyanis újból megnyitják a kültéri medencéket, április 28-án pedig elkezdődik a strandszezon.