Jelentős mennyiségű hordalék érte el a Csónakázó-tavat

facebook megosztás

Aki dacol a téliessé változott, zord márciusi időjárással, és kilátogat a Csónakázó-tóhoz, jól megfigyelheti, hogy valami láthatatlan festő hatalmas ecsetével színezte piszkossá Nagykanizsa tavának víztükrét.

Elsősorban a kisöböl és a sziget környékén, de főként a víztározó hátsó kisgátjánál figyelhető meg a jelenség, amelynek az az oka, hogy az utóbbi napok hatalmas esőzései a tó vízgyűjtő területéről jelentős mennyiségű hordalékot ragadtak magukkal. Nem kis térségről van szó, hiszen, ahogy azt Vajda Lajostól, a kanizsai víztározó megépítésében nem kis részt vállaló mérnöktől egy tavaly őszi riport során megtudhattuk: a Csónakázó-tó 41,16 hektár vízfelületű, a tározott víz mennyisége 612 ezer 600 köbméter, vízgyűjtő területe pedig 38 és fél négyzetkilométer!

 

Azonban a tóhoz érkező hordalék nagy részét a hátsó kisgát segítségével kialakított elő-tavacska, valamint a kiterjedt nádas felfogja, ott ülepedik le, így jelentősebb problémát nem okozhat a jelenség.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.