Jótékonysági futam is lesz a kanizsai Spartan Race-en

facebook megosztás

Az esti különverseny résztvevői a nagykanizsai gyermekotthont támogatják.A nevezési díjak egy részét az intézménynek adják a szervezők. A pénzből egyébként új bútorokat és eszközöket szeretne az otthon, valamint játszóteret is építenének. A jótékonysági futamra már várják az indulók jelentkezését.

Megértek a cserére ezek a bútorok a nagykanizsai gyermekotthonban. A legtöbb szekrényt és ágyat már több mint tíz éve használják. Pár hónapon belül több szobában is megújulhat a berendezés. Bő egy hónap múlva ugyanis Nagykanizsára érkezik a Spartan Race magyarországi futama, amelyen egy jótékonysági verseny is lesz. Az esti futam bevételének egy részéből pedig a nagykanizsai gyermekotthont támogatják majd.


Az esti különverseny résztvevői a nagykanizsai gyermekotthont támogatják

– A nap végén kerül sor erre a jótékonysági futamra, ez egy különálló futam. A résztvevők ugyanazt a távot fogják lefutni, amit előtte többen is megtesznek, de annyi különbséggel, hogy nem lesz büntetés, tehát egy kicsit könnyítenek az indulóknak a futamon. Úgyhogy, az is jöjjön el nyugodtan, aki úgy érzi, hogy kicsit nehéz lenne elindulni a főeseményen, de mégis kipróbálná magát – mondta Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.

A korábbi jótékonysági futamok tapasztalatai alapján népszerű ez a verseny is, amin összesen ezren indulhatnak el. Minél többen állnak rajthoz az esti futamon, annál nagyobb az esély, hogy a támogatásból megvalósíthassák a fejlesztéseket a gyermekotthonban.

– Nagyon szeretnénk olyan gyerekjátékokat ide az udvarra, amelyek igazán az itt élő gyermekek, de akár még a közvetlen szomszédságban élő családok gyermekeinek is segítségére lehetnek. Hiszen az otthon közvetlen környezetében nincsen játszótér, akár egy minijátszótérként is működhetne – tette hozzá Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója.

A Spartan Race nagykanizsai futamát áprilisi 14-én rendezik a Csónakázó-tó környékén.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.