Kisrécse felkészült a villámárvíz ellen

facebook megosztás

„Három tűzoltóautó, illetve a falu nagyrésze traktorokkal – itt védekeztünk. Sikerült megvédenünk a veszélyben lévő házakat, nem kellett kitelepíteni senkit.”

A polgármester így elevenítette fel a 2014-ben történteket. Éjjel 10 órakor víz és a sár árasztotta el a falut a lezúduló csapadék a domborzat miatt. Azóta saját mentőcsapata van a községnek, és folyamatos összeköttetésben vannak a katasztrófavédelemmel.

– Ez egy nagyon sokrétű munka. A csapadékvíz-elvezető árkok, a meder folyamatos karbantartása, az embereknek megadni azt a magabiztosságot, hogy tudják, mit kell tenni. Illetve itt a helyi vezetőnek a szerepe is nagyon fontos, nem szabad megijedni, de tudni kell a feladatokat – hangsúlyozta Tóth Lucia Krisztina, Kisrécse polgármestere.

A települést átszelő szárazárok az elmúlt hétvégén teljesen megtelt, centimétereken múlott, hogy az olvadék kilépjen a mederből, a falu lakossága egész éjjel talpon volt.

– Számos alkalommal kellett hivatásos tűzoltóknak besegíteni a védekezési munkálatokba Kisrécsén. Azonban ki szeretném emelni, hogy a helyi önkéntesek munkája ilyenkor példaértékű – fogalmazott Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A faluban rendelkezésre állnak a homokzsákok, a helyiek pedig folyamatosan figyelik az időjárási előrejelzéseket, hogy időben megelőzhessék az áradatot.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.