Költözik az uszoda előtti díszkút

facebook megosztás

A helyi védelem alatt álló „Díszkút kisfiúval” című alkotást az uszodabővítés miatt helyezik néhány méterrel arrébb. Az előterjesztést tizenegy igen és egy tartózkodás mellett elfogadták. Napirendre került a kiemelt fejlesztési területekkel kapcsolatos határozati javaslat is, amit korábban már tárgyalták a képviselők – a pontos helyrajzi számokkal kiegészített előterjesztést jóváhagyták.


Az előterjesztést tizenegy igen és egy tartózkodás mellett elfogadták a kanizsai képviselők

– Ahogy most megyünk a régi uszoda bejáratához, nem messze attól látható a „Díszkút a kisfiúval” című szobor. Az új versenyuszodát és a régi épületet összekötő nyaktag tervezésénél merült fel a tervezők javaslatára a díszkút áthelyezése. Kikértük a városi főépítész, valamint a szobrot alkotó művész véleményét is. Most a közgyűlés elé terjesztettük ezt a döntést – tette hozzá Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.