Köszönet a sajtó munkatársainak

facebook megosztás

Sajtóreggelit tartottak a Polgármesteri Hivatalban. Március 15-ét 1990-ben nyilvánították a magyar sajtó napjává, mivel 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Az önkormányzat ebből az alkalomból idén is sajtóreggelire hívta a nagykanizsai média munkatársait.

– Nagyon fontos, hogy jól együttműködjünk, és korrekt legyen a sajtó és a város közti kapcsolat, ahogy az is, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak a városlakók, s ez így is van. Én ezt mindenkinek megköszöntem, és nagyon jó jövőbeni együttműködést kívántam, hiszen a célunk közös: hogy Nagykanizsa és térsége fejlődjön, s ebben a médiának is van szerepe – fogalmazott Dénes Sándor polgármester.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.