Maga a bűn az, ami büntet…

facebook megosztás

Fiatalokat megszégyenítő lendülettel és derűvel éli mindennapjait a 91 éves Kerényi Lajos, aki még ősszel látogatott a Piarista-iskolába. A titok nyitja, mondja a szerzetes, a Szentlélek: mindig arra kéri őt, hogy ne hagyja nyugodni egy percre sem. Annál is inkább, mert a társadalom nagybeteg. A helyzet nem tragikus, hiszen van orvosság, de ahhoz, hogy hasson, szükség van a világba békét és fényt hozó keresztényekre.


Kerényi Lajos atya: A vallásunk nem arról szól, hogy az időbeosztásunk vagy épp a kedvünk szerint csemegézünk a Biblia tanításaiból, és valamit elhiszünk Jézusnak, valamit meg nem (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A papi szolgálat mellett a Szent Margit Gimnáziumban tanít, és kórházi betegeket is látogat Lajos atya. Ez a két terület: a pedagógia és a gyógyítás szimbolikus jelentőségű az életében, ugyanis fiatalon még fontolgatta, hogy az orvosi hivatást választja. Ám a történelem közbeszólt, és mielőtt leérettségizhetett volna, besorozták. Felettesei géppuskát nyomtak a kezébe, de – mint mondja, a Jóisten segítségével – nem oltotta ki senki életét. 18 évesen aztán fogságba esett, és a Szovjetunióba hurcolták.

– Hosszú hónapokig dolgoztattak egy szénbányában, mégis az fájt a legjobban, hogy akkor és ott megszűntem Kerényi Lajos lenni. Egy voltam a sok szám közül, a 93-as számú hadifogoly – idézi fel a piarista szerzetes. – Súlyos betegen hoztak haza, de elhatároztam: pap leszek, hogy enyhítsem a szenvedést a világban. Persze, ettől még a hányattatások nem értek véget. Üldözni kezdtek, mivel betegeket látogattam és fiatalokkal foglalkoztam. Én viszont csak azért sem adtam fel. Szüntelenül arra kértem a Szentlelket, ne hagyja, hogy elszürküljek, és lankadjon bennem a szellem.

Így lett Kerényi Lajos a test helyett a lelkek orvosa. Ha beszélhetünk diagnózisról, az bizony nem túl rózsás – még a mindig optimista Lajos atya is úgy látja, nagyon beteg a mai társadalom. Az állandóan rohanó világban képtelenek vagyunk elcsendesedni, és annyi információ zúdul ránk, amit az agyunk már nem bír feldolgozni. Nyeglék vagyunk és folyton fáradtak, ez pedig konfliktusok sorához vezet, magyarázza. Nem csoda, ha ezek között a zűrzavaros viszonyok között felborul a belső egyensúly, amit aztán a testi panaszok követnek. Lajos atya azonban azt is hangsúlyozza: bár a probléma súlyos, nem végzetes. Szent II. János Pál pápához hasonlóan ő is hisz az ember felemelhetőségében. Vagyis: létezik orvosság.


A Szentlélek tüzének kiáradása az apostolokra. Kép a bambergi Apokalipszis-kódexből. Lajos atya is a Szentlélektől kapja az erőt

– A bűn a harmónia elvesztése, a megváltás a harmónia helyreállítása. Ha egyszer-egyszer kizökkenünk, az még nem tragédia, hiszen rendbe lehet hozni a dolgokat. Jézus legalábbis azért jött, hogy ezt a lehetőséget felkínálja. Ráadásul nekünk, keresztényeknek komoly felelősségünk van ebben. Teilhard de Chardin jezsuita filozófus azt mondta, akárhová sodorja a sors az embert, feladata, hogy azt a helyet, közösséget lélekkel töltse meg. Nem szabad tehát nyafogni, panaszkodni és tétlenkedni – az csak boldogtalanságot hoz. Közben azt se feledjük: a baj, a szenvedés nem Istentől ered. Valójában maga a bűn az, ami büntet. Ha szomorúak vagyunk, menjünk el egy másik szomorúhoz, és vigasztaljuk meg – azzal nemcsak neki, hanem magunknak is jót teszünk.

A lelkek orvosa szerint a keresztények akkor tudják teljesíteni küldetésüket – azt, hogy fényt, örömöt és békét vigyenek a világba –, ha nem bagatellizáljak el az elcsendesedés jelentőségét. Tanulással, olvasással, keresztrejtvényfejtéssel épp úgy ébren lehet tartani a szellemet még időskorban is, mint imádsággal a lelket. Kizárólag ezekben az elmélyült állapotokban tudunk igazán súlyos létkérdéseket megfogalmazni.

– Szerethető vagyok? Boldog vagyok? Milyen a légkör otthon, a családomban? Ezek mind-mind nagyon fontos kérdések. Ahogy az is, hogy mennyire vesszük komolyan a kereszténységünket. Szorongathatom a kezeim közt a rózsafüzért, de mit ér, ha közben gyerekkorom óta nem gyóntam, nem áldoztam? Nézzünk szembe vele: a vallásunk nem arról szól, hogy az időbeosztásunk vagy épp a kedvünk szerint csemegézünk a Biblia tanításaiból, és valamit elhiszünk Jézusnak, valamit meg nem.

Lajos atya arra biztat mindenkit: a nehéz időkben is ki kell tartani, mert a szenvedéssel igenis lehet mit kezdeni. Egy fiatalasszony történetét hozza példaként.

– Tizenkét évig látogattam egy kórházban fekvő nőt, aki a szülése után lebénult. Egészséges gyermeket hozott a világra, ugyanakkor neki még a légzés is nehezére esett. Huszonkét évig élt még így. Minden alkalommal, amikor bementem hozzá, megörült nekem, és azt kérdezte, kinek, minek ajánlja fel a szenvedését? Mindig mondtam neki, melyik családnak, gyermeknek lenne szüksége imára. A következő látogatásomkor aztán el nem mulasztotta volna megkérdezni, javult-e valamit az illető helyzete. Erre képes hát a szívből fakadó szeretet és kereszténység. Ezt az asszonyt például arra vitte, hogy mérhetetlen szenvedései közepette is életét a Jóisten engesztelésének szentelje.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.