Nem fognak unatkozni holnap a büntetőbírák Zala megyében

facebook megosztás

Nem fognak unatkozni holnap a Zala megyei büntetőbírók: Zalaegerszegen emberkereskedő, Nagykanizsán pedig csalók és egy állatkínzó is a bírói pulpitus elé kényszerül majd állni.

Hiába változtatott nevet O. G. – most már úgy hívják, T. K.  – a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa így is ítéletet mond majd tette felett: emberkereskedelem előkészületének bűntettével és kerítéssel is megvádolta az ügyészség. A vád szerint a 18. életévét még be nem töltött, nevelőintézetből megszökött sértettet a vádlott prostitúcióra vette rá még 2015-ben, majd megpróbálta eladni 150.000 Ft-ért, ám az üzlet végül nem jött létre.

Nagykanizsán H. Gy. áll majd a járásbíróság dr. Török Judit vezette büntetőtanácsa elé a holnapi napon, ahol megkezdődik a 121 rendbeli csalással vádolt férfi büntetőpere. A vád szerint a vádlott – néha álnevet használva – 2013 októberétől több internetes hirdetési portálon különböző műszaki cikkeket kínált eladásra, de ezekkel a termékekkel ténylegesen nem rendelkezett. A jogtalanul kicsalt pénzösszegek egy részét a saját nevére küldette postán, illetve egy pénzügyi szolgáltatón keresztül, míg más esetben egyik hozzátartozója, illetve közeli ismerősei számlájára kérte a pénzt. A számla-tulajdonosok, nem tudván a pénz valódi eredetéről, azt mindig átadták a vádlottnak. A vádirat 121 esetet ír a vádlott terhére: a legkisebb tétel 20 ezer forint, míg a legnagyobb kárt okozó csalás 150 ezer forint feletti volt. H. Gy. összesen – megközelítőleg– 6 millió 800 ezer forinttal károsította meg a jóhiszemű vevőket.

A dél-zalai városban egy csalót is várnak holnap Justitia házába, hogy ítéletet mondjanak felette: az ügyészek szerint V. N. körülbelül 4 millió forintot csalt ki ismerőseitől. A vád rögzíti, hogy V. N. 2014 decembere és 2015 márciusa között több ismerősét is megtévesztette különböző, általa kitalált történetekkel, majd ezen ürügyekre hivatkozva, tőlük több százezer forintnyi készpénzt kért kölcsön. Három sértettől nagyobb, azok ismerősétől, családtagjaitól pedig kisebb összegeket kért és kapott is kölcsönbe, amelyeknek csak egy elenyésző részét adta később vissza. V. N. bűnösségéről Domjánné dr. Kormányos Edit büntetőtanácsa fog majd határozni.

Szintén Kanizsán, ugyancsak holnap felel majd tettéért egy különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével vádolt zalaegerszegi ügyvéd. A jogász saját ügyfelét csapta be: 77 milliót kért tőle kölcsön, de visszafizetni a pénzt már nemigen akaródzott neki… A vádirat szerint a korábban a megyeszékhelyen, ügyvédként dolgozó férfi, dr. M. L. nagy hasznot hozó befektetésre hivatkozva kért és kapott kölcsön ügyfelétől 77 millió forintot, 1 évnyi időtartamra, kamatmentesen, még 2010-ben. A megállapodás szerinti első két részletet még kiegyenlítette, azonban a további fizetéstől elzárkózott, inkább korábbi adósságait rendezte, illetve saját célra használta fel a pénzt. Mivel a kölcsönadó végrehajtási eljárás kezdeményezését helyezte kilátásba, dr. M. L. több, a tulajdonában lévő ingatlant ajándékozott gyermekének.Végül a végrehajtási eljárásnak köszönhetően 44 millió 788 ezer forintnyi kár megtérült, a többi miatt holnap felel az ügyvéd Schábné dr. Proszonyák Éva büntetőtanácsa előtt.

De ítélkezni fog holnap a Nagykanizsai Járásbíróság elnöke, dr. Hajdu Ildikó büntetőbíró is, aki egy állatkínzással vádolt asszony bűnösségéről fog majd döntetni. A vád szerint a dél-zalai faluban élő N. L.-né 2015 szeptemberében egy keverék szuka kutyát és annak 4 kölykét nem megfelelő ellátás mellett hagyta magukra. Mikor a nő 2015 szeptember elején 2-3 napra elutazott, ugyan ennyi időre elegendő élelmet biztosított a kutyáknak, azonban végül hetekkel később sem tért haza, s semmilyen módon nem intézkedett, nem gondoskodott az állatok ellátásáról. A hatóság 2015. október 5-én egy bejelentés alapján vonult ki a házhoz, amelynek udvarán 3 elpusztult kölyköt találtak, az anyakutya és egy kölyke pedig kiszökött az udvarból, így menekült meg az éhhaláltól. N. L.-né ellen állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.