Retrospektív – Zsila Sándor fotóiból nyílt kiállítás

facebook megosztás

Hatvanadik születésnapját ünnepli Zsila Sándor budapesti fotóművész, aki ebből az alkalomból egy retrospektív vándorkiállítást állított össze. A fotókat először a Magyar Természettudományi Múzeumban mutatták be, onnan pedig Nagykanizsára érkezett a tárlat. Zsila Sándor képeit május 5-ig lehet megnézni a Magyar Plakát Házban.

Hevesis kisdiákok köszöntötték az idén 60. születésnapját ünneplő természetfotóst, akinek hatvan fotóját állították ki a Magyar Plakát Házban: 15-25 évvel ezelőtti, még diafilmre készült alkotások és tavalyi munkák egyaránt láthatók a tárlaton. – A pusztai világ sokáig izgatott, és 10-12 évig rendszeresen visszajártunk a Tiszacsege környéki pusztavilágba. Közben, az év más szakaszaiban hagyományos természetfotókat – madarak, tájak, virágok – készítettem, minden különösebb technikai bravúr nélkül, mostanában pedig impresszionista képeket készítek – árulta el Zsila Sándor.


Különleges fotókiállítással ünnepli születésnapját Zsila Sándor (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A Magyar Plakát Házban a következő hetekben igény szerint irodalmi tárlatvezetést is tartanak gyerekek részére. – Szeretnénk felhívást intézni az óvodák és az iskolák felé. Várjuk a bejelentkezésüket: ha a múzeum központi telefonszámán felhívnak bennünket, vagy az e-mail címünkre írnak, megszervezzük, hogy Lengyák István fogadja őket itt, és tartson nekik egy irodalmi tárlatvezetést ezek között a gyönyörű fotók között – fogalmazott Száraz Csilla. Az irodalmi tárlatvezetésre május 5-ig jelentkezhetnek a csoportok, ugyanis utána folytatja országjáró körútját a vándorkiállítás.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.