Újra a bíróság elé áll egy verekedő megyeszékhelyi banda

facebook megosztás

Holnapra ismét a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Aradi Krisztina vezette büntetőtanácsa elé idézték egy verekedő és más balhékat is elkövető, egerszegi galeri tagjait. B. F. terheltet és három vádlott társát súlyos testi sértéssel és más bűncselekmények elkövetésével is megvádolták a megyeszékhelyi ügyészek. A vádlottakkal szemben több bűncselekményt is rögzít a vádirat. Eszerint B. F. 2015 decemberében, egy Zala megyei település nyilvános rendezvényén odalépett egy férfihez, és őt minden előzmény nélkül arcon ütötte. A sértett az őt ért ütés következtében orrcsonttörést szenvedett.

A II. és a III. rendű vádlottak 2016 márciusában egy Zala megyei plázában beszélgetni kezdtek egy nővel, akit a II. rendű vádlott győzködni kezdett, hogy dolgozzon prostituáltként a III. rendű vádlott lakásán. Miután a sértett elfogadta az ajánlatot, a III. rendű vádlott lakására mentek, ahol a II. rendű vádlott „kipróbálás” címén, később pedig az I. rendű vádlott B. F. is – ő már pénz ellenében –közösült a sértettel. A nő később elmesélte egy ismerősének a történteket, aki bejelentést tett a rendőrségen. Miután megindult a rendőrségi eljárás, és a III. rendű vádlott összetalálkozott a bejelentővel, őt földre rántotta és több alkalommal megrúgta, valamint megfenyegette, hogy megöli. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A IV. rendű vádlottól 2015. évben kettő, illetve 2016. évben egy alkalommal, míg a II. rendű vádlottól 2015. évben egy alkalommal kábítószert foglaltak le, melynek mennyisége meghaladja a csekély mennyiség felső határát. Ezeken túlmenően,a III. rendű vádlott egy rendszám nélküli, forgalomba nem helyezett, más személy tulajdonát képező gépkocsira felhelyezett egy rendszámtáblát, majd a tulajdonos engedélye nélkül azzal közlekedett. A banda egyik tagja még a jogszerűen intézkedő rendőröket is megfenyegette: 2016 januárjában a megyeszékhelyen igazoltatták a II. rendű vádlottat, aki az intézkedés közben kiabálni kezdett, majd a becsületsértő kifejezéseket használt a rendőrökkel szemben, sőt, meg is fenyegette őket.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.