Ünnepi futás

facebook megosztás

Mintegy 30 futó gyülekezett csütörtök délután a Deák téren. Az emlékfutás rajtjára vártak.

– Volt már egy hosszabb távú Nemzeti Futásunk, akkor az újudvari tévétoronyhoz futottunk ki. Akkor a hosszabb távú futókat mozgattuk meg, most pedig inkább a tömeget szeretnénk, azért van rövidebb táv - mondta Léhart Zoltán a Kanizsa Futóklub alelnöke.

A kezdeményezéshez nem csak a futóklub tagjai csatlakoztak.

– Mi a vizes sportot képviseljük, ahogy nevünkben is szerepel, sárkányhajózunk. Mint minden vizes sportnak, a miénknek is az állóképességet a futás adja. Ezért nagyon sok kilométert összeszedünk. Ez a téli alapozásnak is része, s ha már futunk, szoktunk találkozni a futóklub tagjaival a régi hetesen és különböző rendezvényeken - fogalmazott Simon Gyula a Nagykanizsai Vízisárkányok Sport Egyesület tagja.

A klub következő rendezvénye a város napján lesz. Thúry Apród Futamra és a hagyományos Kanizsa-Karos félmaratonra is várják a résztvevőket.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.