Valóra vált álom

Megismerkedhet álmai munkájával 10 fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű zalai ember. A Duo-Day - Neked MUNKA, nekem ÁLOM! elnevezésű országos program célja a társadalmi befogadás és a foglalkozási rehabilitáció elősegítése. Zalában a kampányt a megyei kormányhivatal és a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége szervezte.

– Ez egy olyan egyedi kezdeményezés Magyarországon, amely lehetőséget ad, mint ahogy hallottuk a bevezetőben, a megváltozott munkaképességű, a fogyatékkal élő embereknek és a munkáltatóknak egy kötetlen találkozására.

Így foglalta össze Dénes Sándor polgármester a Neked MUNKA – nekem ÁLOM! akció lényegét a délelőtti sajtótájékoztatón. Nagykanizsán csaknem tíz munkahely vállalkozott arra, hogy megvalósítsa az érintettek munkaálmát.

A Thúry György Múzeumba rendszeresen érkeznek fogyatékkal élő.

– A fogyatékkal élőket, hogyha bejelentkeznek a Thúry György Múzeumba, természetesen ugyanúgy fogadjuk, mint bármely más látogatót, és egy kicsit speciálisan tartunk nekik tárlatvezetést  – mondta el kérdésünkre Száraz Csilla igazgató.

A múzeumi munkakörök iránt érdeklődők szinte mindent megismerhettek a különleges tárlatvezetésen.

– Egy szempontból azért más, mert ők mint belső résztvevők jelennek most itt meg, tehát mintha legközelebb akár ők is vezethetnének itt tárlatot. Így próbálom olyan dolgokra, érdekességekre vagy különlegességekre is felhívni a figyelmüket, amiket egy látogatóval meg is oszthatnának – fogalmazott Horváth Franciska muzeológus.

Bükki Attila, a program egyik résztvevője szívesen megpróbálná a tárlatvezetést.

– Szeretném, ha sikerülne, és meg tudnám mutatni, amit én láttam – árulta el.

Az akcióhoz csatlakozott munkahelyeken a résztvevők késő délutánig ismerkedtek a feladatokkal. Az országos programsorozat keretében Zala megyében 10 fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű ember munkaálmát váltják valóra.