Zágrábban tárgyalt Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő

facebook megosztás

A találkozón szó esett arról is, hogy Magyarország kormánya miként tervezi a teljes foglalkoztatás elérését. Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő a Kanizsa Televíziónak azt mondta, a közeljövőben ismét tárgyalóasztalhoz ülnek vezető horvát politikusokkal.

– A horvátországi és a magyarországi foglalkoztatási helyzetről ejtettünk jó néhány szót. Bemutatva azt, hogy Magyarországon mit tettünk és milyen sikereket értünk el az elmúlt 8 évben a foglalkoztatás területén. Államtitkár asszony elmondta, hogy ők milyen intézkedésekkel, milyen programokkal próbálják minél nagyobb mértékben bevonni a horvát polgárokat a munkába. Körülbelül egy órát beszélgettünk, és abban maradtunk, hogy a szakmai egyeztetést folytatni fogjuk - tette hozzá a politikus.


Foglalkoztatási kérdésekről esett szó az államtitkári találkozón

A konferencián a magyar delegáció tagjaként részt vett Magyar József, Magyarország horvátországi nagykövete és Scherczer Károly Róbert külgazdasági attasé is. A résztvevők egyetértettek, a két szomszédos ország egyik legfőbb célja, hogy a helyi vállalkozások saját hazájukban tudjanak érvényesülni, fejlődni, ezáltal minél több embernek munkát adni.

– Úgy gondolom, hogy a hihetetlen mértékben változó világban, amelyben még nagyobb sebességgel változik a foglalkoztatás, a befektetéspolitika, nagyon figyelni kell arra, hogy mikor és hol nyitnak új lehetőségeket uniós vagy nemzeti források segítségével. Mert elsődleges szempont Magyarországnak és Horvátországnak is az, hogy minél nagyobb mértékű legyen a nemzetgazdaság számára a foglalkoztatás - említette Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete.

A megbeszélést követően a magyar küldöttség megkoszorúzta Petőfi Sándor emléktábláját, amely a költő egykori kaszárnyájánál található. Az emlékezéshez csatlakozott a Zágrábban élő magyar közösség is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.