A költészet napja - Maratoni versolvasás, vers- és prózamondó találkozó Zala megyében

facebook megosztás

Maratoni versolvasással, vers- és prózamondó találkozóval, irodalmi pályázat díjkiosztójával és szépirodalmi kötetek bemutatójával ünneplik a költészet napját Zala megyében.     

Zalaegerszegen a költészet napján - április 11-én - reggel 8 órakor maratoni versolvasás kezdődik a Dísz téren, a Keresztury művelődési központ szervezésében. A Díszpinty Gasztrobár teraszán munkahelyi közösségek - köztük a Göcseji Múzeum munkatársai - iskolai csapatok, civil szervezetek tagjai és magánszemélyek szavalják majd el kedvenc verseiket. A program keretében mutatja be Vajda Péter Patakpart című balladakötetét Turbuly Lilla, a kötet szerkesztője és Filó Veronika illusztrátor.    

A Keresztury művelődési központban 18 órakor a Szépség és a Környezet címmel kiírt versíró pályázat díjait adják át. A Magyarucca Egyesülettel közösen meghirdetett felhívásra eddig csaknem száz pályamű érkezett: az alkotók - köztük idősek és fiatalok - a természet és az épített környezet szépségéről írtak. A tájleírásokban felidézhették egy-egy erdei séta, vagy akár egy Balaton-parti randevú emlékét is - mondta el Bubits Tünde, a Pannon Tükör főszerkesztője.    

Szólt arról is, hogy a kulturális folyóirat legújabb száma költészet napi melléklettel jelenik meg. A lapban megemlékeznek Pék Pálról, a folyóirat alapítójáról - mondta Bubits Tünde, aki kuriózumnak nevezte, hogy a versek és novellák mellett két költő színpadi műve is olvasható lesz: Vörös István Presszó-szonáta című drámai alkotását teljes terjedelmében közlik. A költészet napja alkalmából kiadott melléklet Szálinger Balázs a Hallhatatlanságra vágyó királyfi című bábjátékát tartalmazza. A kiadványt Németh Miklós grafikái, a folyóirat lapjait pedig a Zalaegerszegi Szalon képzőművészeti alkotásairól készült képek díszítik.     

A Pannon Tükör legújabb számát kedden Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, április 19-én pedig a zalaegerszegi Keresztury művelődési központban mutatják be.   

Nagykanizsán szerdán a Nagy Gáspár (1949-2007) költő, prózaíró tiszteletére rendezett vers- és prózamondó találkozóra várják a diákokat és a felnőtteket a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni címmel meghirdetett versenyen Nagy Gáspár műveiből választott részletek, valamit XX. századi magyar költők művei hangzanak majd el - közölte Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.   

Keszthelyen csütörtökön a Balaton Színházban a Tiszta szívvel című verscsokorral ünneplik a költészet napját.     

Gyenesdiáson hétfőn a Múzsák randevúja című képzőművészeti kiállítás megnyitójával kezdődik el A költészet hete elnevezésű programsorozat. A Balaton-parti település iskolájában és klubkönyvtárában április 17-ig könyvbemutatót, irodalmi foglalkozásokat, rendhagyó irodalomórákat tartanak.  

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.