Az emlékezés sétája

facebook megosztás

A tanulók már évek óta minden évben bejárják azt az útvonalat, amelyen a deportáltakat 1944 tavaszán elhurcolták a városból. Az emlékezés sétájának utolsó állomása a nagykanizsai zsinagóga volt. A megemlékezés fő szervezője a Zsigmondy-iskola pedagógusa, Marosi Attila. A különleges történelemóraként funkcionáló sétára véleménye szerint azért is nagy szükség van, mert a gyerekek így sokkal jobban átérezhetik azt a fájdalmas utat, amit az elhurcolt nagykanizsai zsidóságnak kellett 74 évvel ezelőtt. – Minden évben egy sétával emlékezünk a ’44 áprilisi eseményekre. S közben Pauk Anna, a nagykanizsai származású zongoratanárnő naplójának segítségével próbáljuk felidézni azokat az eseményeket. A gyerekeknek sokkal inkább látható, érezhető ez, mint egy száraz történelemlecke - mondta Marosi Attila (képünkön) főszervező.

Pauk Anna a második világháború kitöréséig nemzetközileg is elismert nagybőgős és énekes volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott nagykanizsai énektanár megjárta Auschwitz, Birkenau, Gelsenkirchen táborait is. 1945-ben hazatért Nagykanizsára, majd Budapesten telepedett le. Ma az ő naplójából felolvasott részletek segítségével emlékeztek a középiskolások. A szervezők szeretnék, ha a jövőben felnőttek és más iskolák is csatlakoznának az emléksétához.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.