Bemutatták a „Peren kívül” logót

facebook megosztás

A Zalaegerszegi Törvényszék 2016-ban indította útjára a társadalmi felelősségvállalás programját, amely a „Peren Kívül” elnevezést kapta. 2017-ben egy logó elkészítésére hirdettek pályázatot, amelynek eredményét 2018. április 20-án, az összbírói értekezlet keretében mutatták be. A részletekről dr. Vándor Virág, a törvényszék sajtószóvivője tájékoztatta hírportálunk olvasóit.

– Megítélésünk szerint a XXI. században a bíróság nem maradhat ”kívülálló”. Elengedhetetlen, hogy a társadalmi felelősségvállalás a szervezeti kultúra része legyen, amely egy időben jelent szemlélet-, és gondolkodásmódot, magatartásformát, cselekvést, illetve kommunikációt mind a szervezeten belül, mind kívül. Ennek érdekében indítottuk a programot, amely révén a bírósági szervezeten belül és kívül is szerepet, felelősséget vállalunk, hiszen a társadalmi jelenlét kötelezettséget is jelent: így fogalmaztuk meg a társadalmi felelősségvállalásunk mottóját – szögezte le a sajtószóvivő. – A program részeként az elmúlt év az egészségért való felelősség jegyében telt, januárban „Egészségnapra”, ősszel pedig „Egészséghétre” került sor a törvényszéken. A programok során véradásra, illetve különféle szűrővizsgálatokra volt lehetőség. Aztán két alkalommal is részt vettek csapataink futóversenyen. A Lenti Járásbíróság a „24. K&H mozdulj! maratonváltó”-n indult, 2017 májusában pedig a koraszülöttekért futottunk jótékony céllal.

– A ZAZEE Kulturális Egyesület kezdeményezésére 2014-ben avatták fel a zalaegerszegi Európa téren a „bibliofülke” nevet viselő „nyilvános könyvszekrényt”, ahová bárki elhelyezheti a megunt könyveit, s helyettük, ingyen, másikat vihet magával. A Zalaegerszegi Törvényszék a kultúráért való felelősségvállalás jegyében csatlakozott a könyves akcióhoz, amelynek során a zalai bíróságok dolgozói több mint 260 kötetet gyűjtöttek össze, majd helyeztek el a fülkében.A Nagykanizsai Járásbíróság kezdeményezése nyomán évek óta helyet ad a bíróság helyi művészeknek, gyűjtőknek, amatőr alkotóknak a bemutatkozásra. Ugyancsak e tárgykörben, 2017-ben a Keszthelyi Járásbíróságon „Vászonra vetített gondolatok és színek” címmel nyílt kiállítás a sármelléki Havasi Irma amatőr festőművész alkotásaiból – sorolta dr. Vándor Virág. – Évek óta, minden adventi időszakban gyűjtést szervezünk valamely rászoruló csoportnak, intézménynek. 2017 karácsonyán a Kormányhivatal, a Zala Megyei Főügyészség, a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Zala Megyei Kormányhivatal és a Zalaegerszegi Törvényszék részvételével zajló sportnap és jótékonysági vásár bevételét a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fizioterápiás medencéjének felújítására ajánlottuk fel.

– A program mottója és részletes leírása mellett szerettünk volna egy vizuális megjelenítést is, amely jelképezi a „peren kívüli” társadalmi felelősségvállalásunkat. Ennek érdekében pályázatot írtunk ki a zalai bíróságok dolgozói számára egy arculati logó elkészítésére. A csapatmunka eredményeként Tóth Györgyné dr., dr. Csanádi Lajos és Rajcsányi Zoltán ötletét, dr. Csejtei Péter jelenítette meg rajzolt formában.  A grafikai kivitelezést követően, 2018. április 20-án, az összbírói értekezleten és az azt megelőző sajtótájékoztatón mutattuk be a logót, amely ettől kezdve végigkíséri a „Peren kívül” program eseményeit. Elsőként a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által szervezett, 2018. május 6-i jótékony futóversenyen tűnik majd fel a bírósági csapatok révén – mondta végül a törvényszéki sajtószóvivő.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.