Darts bajnokság a Zrínyi-iskolában

facebook megosztás

Az ötlet a tanulóké volt, a kezdeményezést az iskola vezetősége is támogatta. A megmérettetés végén az első három helyezettet és a legjobb leány résztvevőket is díjazták. – A tanulói kezdeményezést komolyan vettük, és a tanárnők segítségével egy nagy jól szervezett versenyt tudhattunk le a Zrínyi-iskolában. Külső segítséget is kértünk, régi, ma már középiskolás diákok vállalták a lebonyolítást. Azt gondolom – reményeink szerint – a jövőben is rendezünk ilyen versenyeket, hiszen nagyon szép számban jelentkeztek a tanulók, fiúk és lányok egyaránt - mondta Faller Zoltán a Zrínyi-iskola intézményvezetője.   

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.