Dicsőítő dalok

facebook megosztás

Evangélikus kórustalálkozót tartottak szombaton Nagykanizsán. A rendezvényre az egyházkerület minden dalos csoportja megérkezett azért, hogy együtt dicsérjek az Urat Dél-Zala szívében.

Cantate Domino, azaz Énekeljetek az Úrnak új éneket. Innen kapta elnevezését az evangélikus egyház gyakorlatában a húsvéti utáni negyedik vasárnap. Ekkor országszerte több templomban is dicsőítő dalok csendülnek. Nincs ez másként a nyugat-dunántúli egyházkerületben sem. – Amikor egyházkerületünk megalakult, akkor a felügyelő úrral és püspök úrral is arról beszélgettünk, hogy jó volna olyan közös alkalmakat szervezni az egyházkerületben, ahol az egyházkerülethez tartozók egy kis csoportja találkozhat – mondta Sztruhár András szervező.


Cantate Domino – Énekeljetek az Úrnak új éneket (Fotó: Gergely Szilárd)

A nagykanizsai találkozásra eljött a kaposvári kórus is, amelynek tagjai régóta várták, hogy együtt énekelhessenek az egyházkerület többi énekkarával. – A mai találkozón a mi kórusunk leginkább nagyheti és húsvéti kórusműveket fog énekelni. Egy kicsit a húsvéti időben vagyunk még, s ezt szeretnénk megjeleníteni, s Bach műveket is éneklünk – fogalmazott Pongrácz Máté evangélikus lelkész.

A nagykanizsai találkozóra ellátogatott az egyházkerület püspöke, Szemerei János is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.