Előbb a lövészet, aztán a jog...

Szokták mondani, a gének nem hazudnak, illetve a tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Nos, Borsos Fanni esetében talán nem járunk távol a valóságtól, ha példáján keresztül mindkét megállapítást megerősítve érezzük.


Horváth Károly edző akkor szintén örül, ha Borsos Fanni Szlovéniában is jól céloz

Az ifjú hölgy életében - a sportot tekintve - az utóbbi 2-3 évben még inkább felgyorsultak az események, ma pedig már ott tart, hogy sportlövészetben, írjuk így, kettős igazolással már légiósnak is mondhatja magát. De haladjunk sorjában.

- Apu korábban foglalkozott lövészettel, tehát a családban nem volt ismeretlen ez a sportág – vázolta Fanni a kezdeteket. - Én a Szan-Dia FSC-hez jártam előtte, vagyis a testmozgás az életem része volt, aztán amikor azzal leálltam szólt apukám, hogy próbáljam ki a lőállások világát. Mindehhez nagyon jó volt alapnak az az állóképesség, melyet a tánc és a szabadidősportok révén megszereztem.

Fanninál a lőtéri kezdeteknek immár úgy két esztendeje, egy éve pedig versenyszerűen is lőni kezdhetett a Nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet színeiben. Tudvalevő, hogy a zalai lövész klubok jó kapcsolatokat ápolnak szlovén egyesületekkel, közös ligájuk is létezik. Fanni tehetségének gyorsan híre ment és ahogy azt a rigyáci leányzótól megtudtuk, zalaegerszegiek szóltak a dobronakiaknak Szlovéniában, hogy Kanizsán felbukkant egy női tehetség, igazolják le és versenyeztessék a szlovén mezőnyben is. Ahogyan azt itteni edzője, Horváth Károly elmondta, Fanninak félelmetesen jó összpontosítási képessége van, persze el is engedték az SD Jezero Dobrovnik klubjához.

- A mostani 10 méteres légfegyveres magyar bajnokság ugyan nem a legjobban sikerült számomra, új puskával kellett lőnöm, ami kissé elbizonytalanított, de azért volt, ami kárpótolt az utóbbi időszakban is. A szlovén liga döntőjét ugyanis néhány hete Mariborban rendezték és junior korcsoportban 10 méterről a 40 lövéses légpuska számban bajnoki címet szereztem. Úgy érzem, kimondottan színvonalas versengés végén zártam az élen, a szlovénoknál is nagy hagyománya van a sportlövészetnek.

Egy bizonyos szint elérése esetén a fiatalok esetében nagy kérdés, egy majdani sportkarrier miként egyeztethető össze a tanulással.

Nem félek kijelenteni, nálam is a cél a magyar válogatottság elérése. Jelenleg a piarista gimnázium tanulója vagyok, nemsokára érettségizem. Hogy aztán mi következhet? A jogi pálya érdekel, viszont a terv az, ha felvennének, a tanulmányaim területén egy esztendőt kihagynék. Azt az időt pedig a lövészetre fordítanám, hiszen miért ne sikerülhetne a sportban eltervezett álmaimat is megvalósítanom.