Eltáncolták a fiatalokra leselkedő veszélyeket

facebook megosztás

Hangulatok, érzések, történetek táncban megmutatva. A rendhagyó bűn- és baleset-megelőzési programon a fiatalabb korosztály figyelmét kívánják felhívni a rájuk leselkedő veszélyekre.

– Szolnokról érkeztünk, tulajdonképpen egy sportegyesületen belül működik ez a táncszínház, amely az Üzenet Táncszínház nevet kapta onnan, hogy az a hat tánc, amit most láthatnak a fiatalok, üzenetet közvetít számukra, amely egy kicsit felhívja a figyelmet a baleset- és bűnmegelőzésre – fogalmazott Szeivold Andrea a New Step Fitnesz- és Táncstúdió elnöke.


Olyan megrázó élményeket táncolnak el a lányok, mint a családon belüli erőszak, az iskolai kirekesztés...

8 és 16 év közötti fiatalok próbálják felhívni kortársaik figyelmét a megelőzés fontosságára.

– Úgy gondolom, hogy az, amikor az országos rendőrfőkapitány úr jóváhagyta, hogy a rendőrség ezt az előadást pártolja, és mutassák be minden megyében, ez egy nagyon jó gondolat volt. Olyan megrázó élményeket táncolnak el a lányok, mint a családon belüli erőszak, az iskolai kirekesztés, a láthatóság, az ittas vezetés. Egy nagyon interaktív program zajlik itt most  Nagykanizsán – mondta Horváth László a ZMRFK alezredese.

A rendőrség már az óvodákban és az általános iskolákban jelen van különböző megelőzési programokkal. Ezen a rendezvényen a kilencedik és tizedik évfolyamos tanulók vettek részt.

– Ez az a korosztály, amely tulajdonképpen kilépve az általános iskola kereteiből szabadabb, már nem figyelünk rájuk annyira, azt gondoljuk mi felnőttek, hogy ők önálló döntéseket tudnak hozni. Viszont ezek a döntések néha nagyon nem jók. Továbbá ez az a korosztály, amely próbálgatja a szárnyait, próbálgatja, hogy mit visel el a társadalom, mit visel el a társa tőle, és így elég sok olyan dolog történik, amely nem szabadna, hogy megtörténjen – hangsúlyozta Molnár József a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője.

 A táncprodukciók között rendőrségi szakember beszélt az adott témáról. A szervezők azt remélik, az előadásból tanultak a gyermekek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.