Folytatódott a fesztivál

facebook megosztás

Kiváló a hangulat az Erzsébet téren, a város napi fesztivál második napján. A hagyományos felvonulás közben Thúry György kései utódai még törököt is fogtak, később pedig a fellépők a magyar hagyományokat éltették. A programok késő éjszakáig tartanak, még most sem késő elindulni a belvárosi forgatagba.

Tegnap késő délutánra teljesen megtelt az Erzsébet tér, a fellépők között volt a kanizsai Seedback zenekar is. A csapat nemrégiben koncertbemutató koncertet tartott, és a tagok nagy örömmel vették, hogy a város napján is bemutatkozhatnak. – Ez egy nagyon jó érzés, minden zenekarnak az a legfontosabb, hogy közönség előtt játsszon. Mert sokat játszhatunk magunknak, játszhatunk a youtube-nak, csinálhatunk klipeket, stúdiófelvételeket. De az a legjobb, amikor élő közönség előtt próbálhatod ki, egy esélyed van arra, hogy eljátszd. És amikor látod a mosolyt az arcokon, és látod, hogy bólogatnak, és a végén tapsolnak, a legvégén pedig azt kérik, hogy játszunk még egyet, szerintem ennél jobb érzés nem kell egy zenekarnak – mondta az együttes vezetője, Varga Ferenc.

A kísérőprogramként szervezett P-napot, amely a fiatalokat szólította meg, mindenki sikeresnek ítélte. – Mi úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon jól sikerült nap, legalábbis mi így érezzük, reméljük a résztvevők is. Mindjárt következik az eredményhirdetés, bízunk benne, hogy a nyertesek is ugyanúgy fognak örülni, mint mi – fogalmazott dr. Tóth-Kaszás Nikoletta, a PEN igazgatóhelyettese. Áfra Barnabás, a Netta-Pannónia Kft. ügyvezetője hozzátette: – A másik fél is így gondolja, de nem csak mi látjuk így, hanem azok a partnerek, akik a nap szervezésében és lebonyolításában is részt vettek. Tehát azok a cégek, akiknek a bemutatóját el kellett készíteni egy videópályázattal. A kollégákkal beszélve már délelőtt elég komoly érdeklődés volt. A raklap festés megint sikeres volt, tehát a nap minden mozzanata, amit megrendeztünk közösen, eredményes volt.

A zenepavilonnál fociünnep is volt. A Város napján vették át az NB III-as bajnokság aranyérmeit a Nagykanizsai Futsal Club játékosai és vezetői.


Péntek esti hangulat (Fotó: Gergely Szilárd)

A szombati programok, a hagyományokhoz híven, a felvonulással kezdődtek. A díszes menet a HSMK-tól indult és az Erzsébet térre érkezett. A Thúry Vitézlő Oskola harcosai menet közben még egy foglyot is ejtettek. – Én vagyok a török rab, elkaptak felderítés közben. Most pedig büntetésül végigcipelnek a városon – árulta el kérdésünkre Soós Barnabás.


Elkapták a törököt (Fotó: Gergely Szilárd)

Nem sokkal később már a Népi kultúra napja fellépőinek tapsolhatott a publikum. Erre a programra, a vendéglátókon kívül, 16 hagyományőrző csapat érkezett a megyéből. – A baráti társaságot hívjuk meg ilyenkor, akik minket is nagy szeretettel várnak és fogadnak, tehát ez egy összekovácsolt társaság. De van kettő csapat, aki most szerepel először nálunk, a Sormás és a Galambok, de zömében ugyanazok vannak – tudtuk meg Lakatosné Ónodi Erzsébettől, a Csillag Citera Együttes és Baráti Körének vezetőjétől. Ma este, mások mellett, a Dolly Plusz és a Starmachine szórakoztatja a város napi fesztivál vendégeit, és tűzijáték is lesz fél tíztől.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.