Gázvezetéket cserélnek a Deák téren

Kisnyomású gázvezetékeket cserélnek az E.ON munkatarásai a Deák téren.A munkálatokat három ütemben végzik a szakemberek, a tervek szerint június második felére végeznek a rekonstrukcióval.

- Ezen a szakaszon új vezetéket fektettek le a szakemberek. Jelenleg a Deák tér nyugati oldalán dolgoznak, illetve a Széchenyi tér 14. körzetében. Az első két ütem május második felében elkészül, ezt követően pedig a HSMK, illetve a kínai áruház felé mennek majd tovább a szakemberek. A munkavégzés ideje alatt természetesen a földgázszolgáltatás biztosítva lesz, csak az átkötés idejére, néhány órára kell majd gázszünetre számítani. Most is, mint minden esetben a felbontott burkolatokat helyre fogjuk állítani az eredeti állapotnak megfelelően, a munkák végeztével. Ez a beruházás az E.ON saját finanszírozásában valósul meg, ennek összértéke a helyreállítással együtt százmillió forintos nagyságrendű - mondta Varga Ivett az E.ON Hungária Zrt. szóvivője.