Hangszert a kézbe

facebook megosztás

Egy igazi koncertbe csöppentek azok, akik ellátogattak ma délelőtt a Honvéd Kaszinóba. A Hangszert a kézbe elnevezésű program szervezői bemutatták hogyan szólnak a különféle hangszerek. Az érdeklődőknek lehetőségük volt arra is, hogy kipróbálják a hangszereket. Valternak például a dobolás tetszett a legjobban. -Nagyon örültem, hogy eljöhettünk így az osztállyal. Sok hangszert kipróbáltam, mint például az elektronikus dob vagy a gitár és még délután visszajönnék szívesen – mondta Herczeg Valter.


Vidáman próbálják ki a hangszereket a fiatalok (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

Nagykanizsa már a 15. helyszín az országban ahová eljutnak a különféle hangszerek, a szervezők ide is körülbelül 150 féle zenei eszközt hoztak. A 2014-ben indult programra eddig csaknem 50 ezren voltak kíváncsiak. - Nagyon fontos az, hogy ki tudják próbálni és ezután jön az a lépés, hogyha valaki kipróbálta, lehet, hogy életében nem volt még csak köze sem a hangszerhez, de egy pillanat alatt kiderülhet róla, hogy érzéke van hozzá, szereti csinálni. Neki lehetőséget kell, hogy tudjunk teremteni egyrészt, hogy hangszert tudjon vásárolni másrészt, hogy előbb, utóbb könnyűzenét tanulhasson – fogalmazott Bajnai Zsolt az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetője. A tapasztalatok és a statisztikai adatok szerint sokan ennek köszönhetően kezdetek el zenével foglalkozni, sőt volt olyan város is, ahol a hangszer boltok forgalma is lényeges megnőtt a program után. A Honvéd Kaszinóban található interaktív rendezvénysorozat reggeltől estig várja az érdeklődőket egészen szombatig.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.