Indulnak a beruházások

facebook megosztás

Indulnak a beruházások – a kivitelezés fázisába lépett több nagy projekt Kanizsán. A részletekről Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót.

Szinte teljesen megújul Kanizsa belvárosa még ebben a hónapban elkezdődik húsz út- és járdaszakasz felújítása kétmilliárd forint állami támogatásból. Ennek részeként például az Ady utcai promenád hamarosan díszburkolatot kap.


Megújulva, megszépülve – az Ady utca látványterve

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő ma a Modern Városok Program egyik nagyberuházásának a helyszínén tartott sajtótájékoztatót. Az információs tábla szerint a Kanizsa Arénát 2019 novemberére befejezik. Nemcsak ennek, hanem az uszodakomplexumnak és a ferences kolostornak is elkészültek a végleges látványtervei. Erre a három fejlesztésre húszmilliárd forint támogatás érkezett. – A Modern Városok Program keretében olyan beruházásokat tud megvalósítani a kormányzat segítségével a város, amelyekre eddig nem volt lehetőség, többek között azért, mert nem megyeszékhely – fogalmazott Cseresnyés Péter.


Cseresnyés Péter: a fejlesztések élhetőbbé teszik Nagykanizsát (Fotó: Gergely Szilárd)

A fejlesztések célja a munkahelyteremtés és a befektetői kedv ösztönzése. – Egy beruházó most már nemcsak azt nézi meg, hogy megvan-e a megfelelő infrastruktúra – víz, áram, gáz – ahhoz, hogy a beruházását meg tudja valósítani, hanem nagyon fontos neki a humán erőforrás is – tette hozzá a politikus. – Egyrészt az, hogy van-e képezhető vagy megfelelő képzettséggel rendelkező munkaerő a városban – ez Nagykanizsán megvan, másrészt az, hogy azok az emberek, akik a cégénél dolgoznak, hogyan tudják eltölteni a szabadidejüket.

Szintén a rekreációs lehetőségeket színesíti majd a Csónakázó-tó környékén épülő futó- és kerékpárút, illetve egy szabadidőpark, valamint egy játszótér is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.