Itt az őzbak szezon

facebook megosztás

Az Erdőgazdasági Dolgozók Vadásztársaságához már vadászvendégek is érkeztek, és a tagok is túl vannak egy-két sikeres lövésen.

A tavaszi vadászati idény sikerességét a természet is támogatja, ugyanis ilyenkor még kevés a takarás az erdőkben, ráadásul ebben az időszakban több alkalommal is előjönnek az őzek, hiszen ilyenkor foglalják el saját területüket.

– Nem a legjobb őzes terület Zala megye, illetve a mi bajcsai vadászterületünk sem. Ennek ellenére megpróbálunk az őzzel észszerűen gazdálkodni, gazdasági szempontból is. Próbáljuk az őzet etetni, olyan helyre szoktatni, ahol nem okoz jelentős erdőgazdasági kárt, hiszen a mezőgazdasági károkozása elenyésző a szarvaséhoz, disznóéhoz hasonlítva. Viszont a friss, fiatal erdősítésekben nagyon jelentős károkozása van az őznek - nyilatkozta Góber Zoltán, az Erdőgazdasági Dolgozók Vadásztársaságának elnöke. 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.