Képzőművészeti kiállítással kezdődött az Aranymetszés Művészeti Napok

facebook megosztás

A tárlaton a zeneiskola képzőművészeti tagozatára járó diákok alkotásait láthatják az érdeklődök a BLG galériájában. A művészet sokszínűségére rávilágító, balettelemekre épülő táncos produkcióval nyitották meg a kiállítást. A tárlaton látható képzőművészeti alkotások is többféle technikával készültek és más-más stílust képviselnek. Az alkotások között a festmény, pasztell, tempera, vízfesték mellett sokszorosított eljárások is láthatók. Papírmetszet, linómetszet, valamint vegyes technikák, amelyek mindezeket vegyesen alkalmazzák - fogalmazott Kovács Katalin a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa. 


Nyolcvan rajz, grafika, pasztell- és temperamunka látható a tárlaton

A kiállításon Balogh László, a BLG igazgatója kiemelte, hogy a szakköri munkák legnagyobb sikere a művészet megszerettetése és az önkifejezés megtanítása. – Amit láthatunk, abban benne van iskolájának, a művészeti iskolának a lelke. Tudjuk, hogy rajzolni annyit jelent, mint látni, de érezni is. A képzőművészet a lélek nyelve - fogalmazott az igazgató.

A tagozat diákjai közül többen megyei és országos rajzpályázatokon is sikereket értek el. A kiállított alkotások május közepéig láthatók Batthyány Lajos Gimnáziumban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.