„Kerékpáros Iskola Kupa” – Városi döntő a Péterfy-iskolában

facebook megosztás

A rendőrség a baleset-megelőzés jegyében idén is megrendezi a „Kerékpáros Iskola Kupa” elnevezésű versenyt. A nagykanizsai fordulót délelőtt tartották a Péterfy-iskola sportpályáján.


Veszélyeket rejthet a kerékpáros szezon kezdete a gyermekek számára is

„Bízom benne, hogy az itt elért eredmények alapján a nagykanizsai versenyzők holnapután az aranyéremmel térnek haza” A versenynek kiemelt jelentősége van az ismeretterjesztésben, így a baleset-megelőzésben.

– A vezetői engedéllyel rendelkező segédmotorkerékpár, motorkerékpár vezetőket el tudjuk érni. Illetve ők egy tanfolyamot elvégeztek, eredményes vizsgát tettek, tehát róluk feltételezzük, hogy valamilyen jó szintű közlekedési ismeretekkel rendelkeznek. Ezzel szemben ma Magyarországon a kerékpározáshoz semmilyen vizsgakövetelmény nincs. És azt gondolom, minél fiatalabb korban szólítjuk meg azokat a gyerekeket, akik a közúti közlekedés részesei lesznek – akár a városok utcáin vagy a közutakon – rá tudjuk őket nevelni a szabályos közlekedésre – mondta el Kulik Károly rendőr alezredes, a városi baleset-megelőzési bizottság elnöke. 

A helyi vetélkedő helyszíne a Péterfy-iskolában volt.  Ebbe az intézménybe is sok diák jár kerékpárral.

– Meg kell tanítani a gyermekeinket közlekedni. Nagyon fontos a mindennapokban, hogy biztonságosan elérkezzenek a lakhelyüktől az iskoláig.  Ez lehet akár gyalogosan, kerékpárral vagy a most divatos rollerrel. Tisztában kell lenniük az alapvető közlekedési szabályokkal – fogalmazott Sneffné Ágoston Mónika a Péterfy-iskola tagintézmény vezetője. A legjobb teljesítményt elérő hat diák képviseli Nagykanizsát csütörtökön, a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjén, Zalaegerszegen.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.