Meglepő fordulat – mindhárom keszthelyi rabló elfogadta az ítéletet, így az jogerős

facebook megosztás

Meglepő fordulat történt a keszthelyi útonállók bűnperében: jogerős ítélet született azon három vádlottal szemben, akik több mint 3 millió forintot zsákmányoltak, amikor fényes nappal kiraboltak egy dohányboltost, aki éppen a bevételt vitte a bankba. A történtekről dr. Bartalné dr. Mentes Judittól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől kértünk rövid tájékoztatást.

Az ügyben a Keszthelyi Járásbíróság 2018. április 17-én hozott ítéletet. Az I. rendű vádlottat rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, s 4 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, valamint ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A II. rendű és a III. rendű vádlottakat bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt ítélte el. A II. rendű vádlott 2 év 9 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztést kapott, 3 évre eltiltva a közügyek gyakorlásától.  A III. vádlott 2 év börtönt kapott, 4 évre felfüggesztve – sorolta a sajtószóvivő asszony. – Mint arról korábban beszámoltunk, az ítéletet követően az ügyész és a III. rendű vádlott 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, az I. és a II. rendű vádlottak fellebbeztek. Két nappal később az I. és a II. rendű vádlottak visszavonták a fellebbezésüket, az ügyész és a III. rendű vádlott pedig tudomásul vette az ítéletet, így az 2018. április 20. napjával jogerőre emelkedett – szögezte le dr. Bartalné dr. Mentes Judit.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.