Mesés jubileum a SZKES-sel

facebook megosztás

Amazonok, denevérek és a velencei karnevál maskarásai is felbukkantak a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportjának jubileumi gáláján. A közösség 20 éves fennállása alkalmából mintegy 140 táncos: kicsik és nagyok, régi és jelenlegi tagok kápráztatták el a közönséget a látványos koreográfiákkal.

Hatalmas volt a sürgés-forgás a színfalak mögött: a SZKES tánccsoport tegnap kétszer is bemutatta jubileumi műsorát. A fellépők az első előadás után sem lazítottak, másodszor is a maximumot akarták nyújtani a közönségnek. – Jól éreztem magam, a közönség is jó volt, a csapat pedig egyszerűen fantasztikus – mesélte Réz Gréta Ilona, aki már 11 éve tagja a csapatnak.


Szécsényiné Kápolnás Edina és az ovi kezdő csoport (Fotó: Gergely Szilárd)

A SZKES egy húsz évvel ezelőtti, kiskanizsai nyári tábor maroknyi csoportjából nőtte ki magát egy mára csaknem 120 táncost számláló nagy családdá. – Optimista ember vagyok. Soha nem gondolkodtam azon, hogy ez a folyamat megszakadhat. Már akkor is biztos voltam benne, és most is az vagyok, hogy amíg tudom, szeretném ezt folytatni – fogalmazott az alapító, Szécsényiné Kápolnás Edina, aki a csoport szakmai vezetője, edzője és koreográfusa is.

A jubileumi gálán több idei, már versenyeztetett koreográfiát is láttak a nézők. Az Egy hajótörött az amazonok szigetén ezüstminősítést kapott a Magyar Látványtánc Sportszövetség kaposvári területi kvalifikációján. A hajótöröttet Szabados Koppány alakította. – A történet szerint egészen addig én vagyok az úr, amíg az amazonok fel nem bukkannak. Akkor aztán elkezdünk harcolni, de a végén kibékülünk – mondta. Ezt a produkciót a legfiatalabb versenyző korosztály mutatta be. – Tavaly még a pompom lányok csoportjában voltam, akkor még csak a gálákon szerepeltünk, de most már a versenyzők között vagyok – újságolta az amazonok egyike, Kepe Kiara.


Szabados Koppány hajótöröttként az amazonok szigetén (Fotó: Gergely Szilárd)

Vasárnap a jelenlegi növendékek mellett régi tanítványok is szerepeltek, az est folyamán mintegy 140-en léptek színpadra: óvodások, iskolások és felnőttek. A SZKES-tagokat ma már nem csak a tánc szeretete, hajtja: a próbákon és a versenyek során igaz barátságok szövődtek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.