Nemzetközi Jazz Nap Nagykanizsán 2018

facebook megosztás

Az ötödik Nemzetközi Jazz Nap nagykanizsai programjairól tartottak sajtótájékoztatót a belváros egyik új vendéglátó helyén. Az UNESCO és a Thelonius Monk Intézet által szervezett programban közel 200 ország vesz részt. Az idei rendezvények központi helyszíne ezúttal Szentpétervár.  Nagykanizsán a program a Honvéd Kaszinóban lesz április 30-án 19 órakor, ahol a JazzLand Quartet ad koncertet.


Halmos Ildikó, Halász Gyula és Tóth Bernadett az idei Nemzetközi Jazz Nap beharangozó sajtótájékoztatóján

Amint azt Halász Gyula a Magyar Jazz Szövetség tagja bevezetőjében elmondta idén a cserfői JazzLand szellemiségét állítják a középpontba. A JazzLand 1996 óta van jelen a hazai jazzpalettán és nem csak fesztiváljairól, jazz klubjáról, hanem a tehetséggondozó tevékenységéről is ismert. Itt a hazai jazz-élet élvonala mellett olyan világsztárok is felléptek, mint Randy Brecker, Don Byron, Billy Hart, Kirk Lightsey és Rhoda Scott.

A jazz-zenei inkubátorként működő hely olyan kezdő és haladó fiatalokat indított el a zenei pályán, mint Kém Sándor (bőgő), Gayer Mátyás (zongora), Farkas Norbert (bőgő) és Simon Balázs (szaxofon). Ők mind Tiborcz Iván tanítványai voltak. Ezt követően hazai és külföldi tanulmányokat folytattak és számtalan országban koncerteztek.

A JazzLand Quartet tagjai: Tiborcz Iván (zongora és szaxofon), Simon Balázs (szaxofon), Orbán György (nagybőgő) és Kőfalvi Csaba (dobok).

A repertoár jazz örökzöldekre épül és főként a mainstream jazz kedvelőinek kínál élvezetes kikapcsolódást. Halmos Ildikó a Honvéd Kaszinó igazgatója elmondta, hogy örömmel vállaltak részt a rendezvény megszervezésében, valamint a jövőben is szívesen adnak helyet jazz koncerteknek.

Tóth Bernadett egy jelöléstechnikával foglalkozó cég képviseletében volt jelen a sajtótájékoztatón. Vállalkozásuk több meglepetéssel készül a Nemzetközi Jazz Napra. Az is elhangzott, hogy a szervezők ajándékokat sorsolnak ki a résztvevők között. Többek között Gayer Mátyás első CD-jét a Never Ending Story-t.

A Nemzetközi Jazz Nap idén is ingyenes lesz, a támogatóknak köszönhetően.

H.GY.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.