Péter Árpád: Vidéki vagyok

Itt nincsen metró, nincs villamos, csőtörés mi mindent elmos, de van szép felhő fent az égen, szivárvány a messzeségben. Babföldön bármerre nézel, melleket látsz minden éjjel,egy óriás van és sok ember, itt mindenki mindenkit ismer. (…) Mikor felkel a nap, hallom a madarakat, s beton helyett zöld fű nő az ablak alatt. (…) Együtt vagyunk úgy, mint régen, srácok, lányok kint a stégen, nem sok az, amit csinálunk, bár nekünk ez minden álmunk, egész nap csak ökörködni, a hülyéket, kiröhögni. (Aljas kúszóbab – Vidéki zene vidéki srácoktól, 2004)

Vidéki vagyok, és hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól,valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett. Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk mint az Atyát és a Fiút, Ő szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadásátés az eljövendő örök életet.

Vidéki vagyok, és professzor, nyelveket beszélek, kutatok, tanítok, gyógyítok.

Vidéki vagyok, és kétkezi munkás, tisztességgel dolgozom, gyereket nevelek, adót fizetek, lehet, többet is, mint te.

Vidéki vagyok, és ha én nem lennék, te csak marokkói sárgarépát, chilei meggyet, argentin almát és dél-afrikai bort fogyaszthatnál.

Vidéki vagyok, bár élhetnék Pesten és Londonban is, de nem szeretem a zsúfoltságot, az üres tekinteteket, a metrót, a szmogot. Ezt választottam, s nem csak azért, mert itt születtem.

Vidéki vagyok, és minden nap olvasok újságot, még internetes szájtokat is, többet nézem az atévét és a hírtévét, mint az m1-et, van olvasójegyem, és semmi olyan információtól nem vagyok elzárva, ami hozzád eljut.

Vidéki vagyok, és jártam már színházban, koncerten, kiállításon. Képzeld, láttam olyan darabot is, amit Alföldi rendezett… Igaz, olvasok Wass Albertet, Márait, Csurkát, de svéd krimit és kortárs művészeti folyóiratot is. A Heti Választ pedig nem csak azért veszem, mert fényes papíron jó répát pucolni… (Na jó, az ÉS-t nem olvasom, de ha így nő a bérminimum, hamarosan arra is futja…)

Vidéki vagyok, és nem kell ahhoz szótár vagy internetes fordító, hogy értsem a lényeget: Soli Deo gloria, Ad maiorem Dei gloriam, Cum Deo pro patria et libertate! ,Dum spiro, spero. Bocs’, de a műveltség nem attól függ, hogy az ember hol él. Ecce homo!

Vidéki vagyok, és büszke erre, büszke a falumra, városomra, a templomomra, amelyben kereszteltek, a régi házakra, utcákra, azokra az emberekre, akik vészterhes időkben is itt és itthon maradtak. Nem, nem kalandvágyból. Az egyenes derekuk miatt. Büszke azokra, akik a déli harangszóra, a földeken dolgozva megálltak, levették a kalapjukat, elimádkozták az Úr angyalát, majd újra gürcöltek napnyugtáig, bár a kenyér és a szalonna addig nem tartott ki.

Vidéki vagyok, és igen, nemcsak a hentespultból ismerem a disznót, a tehenet, a tyúkot.

Vidéki vagyok, és egy boltba belépve nem azt mondom, hogy szia, csá, helló, hanem azt, hogy jó napot kívánok, csókolom. És elbúcsúzáskor még mindig használom az Isten áldjont vagy a minden jót, mert tényleg azt kívánom.

Vidéki vagyok, és tényleg nem járok melegbárba, de nem csak azért, mert itt nincs, és romkocsmákban sem szívom a csíkot, és szintén nem azért, mert itt nincs romkocsma vagy nem jut(hat)nék hozzá a cucchoz.

Vidéki vagyok, és ez nem jelent sem karantént, sem bezártságot, itt is van busz, vonat, sőt még repülő is. Megvan Pádua, Loreto, Medjugorje, Csíksomlyó? Hát Barcelona, München, Brüsszel? Esetleg egy jó BL-meccs itthon: Európában? Mert mi járunk.

Vidéki vagyok. Te meg pesti. Azt mondod, félrevezetett, elzárt paraszt vagyok. Én nem mondok ilyet rád, mert tudom, a különbség kettőnk között csak annyi, hogy más település van a lakcímkártyánkra írva, és legfeljebb másra szavaztunk (persze ez sem biztos…), de ettől egyikünk sem több vagy kevesebb.

Vidéki vagyok, te meg pesti, és most azt mondod, miattam el fogsz költözni az országból, mert én egy sötét, megvezetett bunkó vagyok, te meg a felvilágosult zseni, s mivel belőlem több van, hát inkább eltolod a bringát, sértetten és gőggel. Menj, persze, ha úgy érzed, máshol jobb, de tudd: hazavárunk, hisz’ te is más vagy, te sem vagy más…

Vidéki vagyok. Te is ismered?! (Ha nem, maradj még kicsit…) De túl minden bún, minden szenvedésen,/Önérzetünket nem feledve mégsem,/ Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,/ Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!/ Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,/ Mely itt reszket a Kárpátok alatt./ Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:/ Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;/ Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,/ Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,/ Féltőn borulni minden magyar rögre,/ S hozzátapadni örökkön-örökre!...

Nolite iudicare, ut non iudicemini! Omnia vincit amor.

Soli Deogloria.