Traktort akart venni, de átverték: 11 milliót bukott a hahóti férfi

facebook megosztás

Egy traktort szeretett volna vásárolni magának egy hahóti férfi, de átverték: 11 millió forintja bánja a remélt üzletet. A bűnügy részleteiről dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője adott részletekbe menő tájékoztatást hírportálunk olvasói számára.

A pórul járt hahóti lakos 2016 augusztusának elején talált az interneten egy hirdetést, ahol 7.500.000,- forintért kínáltak eladásra egy 2009-es évjáratú John Deere 6320 típusú traktort. Látszólag minden rendben volt, a hirdető magát Juhász Zoltánként nevezte meg, és két mobiltelefonos elérhetőséget is megadott. Azonban az egyik 30-as azonosítójú előfizetést egy budapesti hajléktalan nevére vásárolták meg, még 2015-ben, míg a másik 30-as hívószámú előfizetést pedig a büntetőügy terheltjének, a V. monogramot viselő férfinek a részére 2016 márciusában vásárolta meg egy ember, Szombathelyen.

A hirdetőt a sértett még hahóti otthonából felhívta, majd további, a megjelölt telefonszámokon folytatott egyeztetéseket követően személyesen is találkozott a magát Juhász Zoltánnak kiadó, a találkozóra egy BMW típusú gépkocsival érkező vádlottal. V. a sértett bizalmát magabiztos fellépésével, a rendszeres kapcsolattartás látszatával, együttműködést tükröző magatartásával és a sértett szándékának komolyságát rendszeresen hangsúlyozó kijelentéseivel megnyerve rábírta, hogy részére a külföldről Magyarországra szállítani ígért traktort, pótkocsit és ekét is magában foglaló üzlet lebonyolítása érdekében pénzt adjon át.

Így a sértett:

 - 2016. augusztus 5-én 18.00 óra körüli időben Sárváron, a fürdő bejárata melletti egyik cukrászdában, testvére, Ho jelenlétében 2.000.000,-forint készpénzt adott át,

 - 2016. augusztus 16-án 10.00-11.00 óra körüli időben Sárváron, a fürdő bejárata melletti egyik cukrászdában, testvére, Ho jelenlétében 3.500.000,-forint készpénzt adott át,

 - 2016. augusztus 29-én 13.00-14.00 óra körüli időben Vasváron, a Csörnöc Gyöngye étteremben egyedül 2.000.000,- forint készpénzt adott át,

 - 2016. szeptember 13-án délelőtt Vasváron, a Csörnöc Gyöngye étteremben egyedül 1.500.000,- forint készpénzt adott át,

 - 2016. szeptember 17-én 9.30 órakor Vasváron, a Csörnöc Gyöngye étterem parkolójában egyedül 400.000,-forint készpénzt adott át, mely találkozóról telefonjával hangfelvételt is készített,

 - 2016. szeptember 20-án 14.40 órakor Vasváron, a Csörnöc Gyöngye étterem parkolójában vagy a zalaegerszegi Lukoil benzinkúton egyedül 1.000.000,-forint készpénzt adott át, mely találkozóról telefonjával hangfelvételt is készített,

 - 2016. szeptember 21-én 23.20 órakor Fakospusztán, a buszmegállóban, egyedül 300.000,- forint készpénzt adott át, mely találkozóról sértett telefonjával hangfelvételt is készített,

 - 2016. szeptember 28-án 17.40 órakor Zalaegerszegen, a Lukoil benzinkút előtt egyedül 150.000,- forint készpénzt adott át, mely találkozóról sértett telefonjával hangfelvételt is készített.

Az összesen kifizetett 10.850.000,- forintos összeget a becsapott sértett nagyanyai örökségéből, lakástakarék és biztosítási megtakarításaiból valamint testvére anyagi hozzájárulásából fizette meg. A pénzösszegek átadása után V. telefonon és alkalmanként személyesen, továbbra is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a sértettel, azonban feléje már különböző indokokat közölt, melyek késleltetik az adásvétel teljesedésbe menetelét. Aztán 2016 novemberére a vádlott már elérhetetlenné vált, így végül a hahóti férfi feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás során V. kiléte felderítésre került, és megállapítást nyert az is, hogy a vádlott az internetes hirdetés alapján megjelölt mezőgazdasági gépek értékesítésével összefüggésben megtévesztette, hiszen a sértettnek ígért berendezések beszerzésére és eladására szándéka és lehetősége sem volt. A cselekmény elkövetésével V. összesen 10.850.000,- Forint kárt okozott a hahóti sértettnek, amely a nyomozás során sem térült meg, a készpénzben átadott összegek további sorsa ismeretlen. Mindezek miatt V. terheltet jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolta meg a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.