Volt egyszer egy úttörőház

facebook megosztás

A Honvéd Kaszinóban megnyílt tárlaton régi iratok, okmányok, relikviák és zászlók is láthatók. A délelőtti eseményen a hajdani Fabik Károly Úttörőház egykori igazgatói és tanárai is részt vettek.  Sok éve nem találkoztak, de ismerősként üdvözölték egymást a résztvevők a megnyitón. A régi, közös emlékek felidézését a tárlókban kiállított tárgyak is segítették. Tóth Miklós 1975 óta vett részt az úttörőház tevékenységében, ő volt a városi szervezet elnöke. - Az elnökség fogadta el az úttörőház éves programját. Nagyon szerteágazó tevékenységet végeztünk a szakkörökben, művészeti csoportokban, sportcsoportokban, de a gyerek tisztségviselők képzésében is. Ott voltak a nagy rendezvények, mint például az úttörő parlamentek, konferenciák vagy kulturális bemutatók – mondta el Tóth Miklós a szervezőbizottság tagja.

A város nevében Balogh László nyitotta meg a kiállítást, aki elmondta, a mai napig szívesen emlékezik vissza az úttörőtáborokra és a szakkörökre. - Volt egyszer egy úttörőház. Manapság szabadidőközpontnak hívnák, de nekem is gyermekkorom szerves része volt. Ezért is becsülöm az ott dolgozókat, az ott tanulókat, játszókat, ezért jó, hogy az emléket nem hagyjuk elveszni – fogalmazott Balogh László a Humán Bizottság elnöke. A kiállításmegnyitót emlékülés követte, majd a résztvevők bejárták az egykori úttörőházat, mely ma már a Pannon Egyetem kanizsai kampuszának az otthona.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.