Az élet, tartalommal megtöltve

A középiskolások nem éppen átlagos életét éli Visnyai Zoltán, s nem csak azért, mert az ország egyik legnevesebb gimnáziumában tanul. A fiatalembernek még a tanulmányai mellett marad ideje – figyelem, hosszú felsorolás következik – az iskolaújságot tördelni, tavaszi fesztivált szervezni, kortárstáncot tanulni és rövidfilmet forgatni.


Visnyai Zoltán

A 17 éves Zoltán azt mondja, nem érzi, hogy bármilyen különleges tehetség birtokában lenne, amivel kitűnne mások közül. A világra való nyitottsága, kíváncsisága és kitartása azonban mégis minden bizonnyal átlagon felüli. Sem az internetezés, sem a tévézés nem köti le, a művészettörténet viszont szenvedélyesen vonzza. Ha csak teheti, Budapest utcáit rója, hiszen ma már itt él. A fiú a Bolyai-iskolából az „Akire büszkék vagyunk” címmel ballagott el 2015-ben, majd felvették egy elitiskolába, az Eötvös József Gimnáziumba. Általános és zeneiskolai tanáraira ma is jó szívvel gondol.

– Nagyon sok tanárommal meghatározó beszélgetések emlékét őrzöm – meséli. – Ott van mindjárt Vajda Zsuzsanna, aki, ha nem lenne, talán én sem tanulnék most Pesten. Ő például úgy tanította a szolfézst, hogy egy összművészeti világképet adott át. Vámosné Fordán Yvette-re pedig úgy emlékszem, mint az egyik, a hivatása iránt leglelkesebb pedagógusra. A zenei élményeimet a zeneiskolától és a fúvószenekartól kaptam, de legalább ennyire meghatározó volt a vizualitás területén Balogh József munkássága. Az ő plakátjai és kiadványai döbbentettek rá arra, hogy van egy sokkal minőségibb vizuális világ is, mint amivel általában a hétköznapokon találkozni.

Jelenleg úgy fest, hogy a jövőre érettségiző fiú a MOME tervezőgrafika szakára jelentkezik. Vonzza, hogy a szakma pörgős, friss és megőrizheti benne a szabadságát.

– Általában órákat töltök egy-egy prezentáció vagy a beadandó dolgozataim külalakjával. Törekszem arra, hogy bármi, amit kiadok a kezeim közül, az a lehető legigényesebb legyen. Általános iskolában reál beállítottságúnak gondoltam magam, az Eötvösben azonban, leginkább a barátaim által, szélesedett a látóterem: bár természettudományi osztályba járok – ami sokaknak meglepő –, irodalmat és művészettörténetet vettem fel fakultációnak.  Kilencedikes koromban nagyon hozzám nőtt a kortárs magyar irodalom, majd ezzel a klasszikus is, ezért ez nem volt kérdés.

Mintha hazatért volna a fővárosi gimnáziumba, úgy érezte magát Zoltán, amikor átlépte az Eötvös kapuját. Az átlagostól eltérnek az elvárások, ám az iskola hatalmas szabadságot ad, így marad ideje, hogy számos dologban kipróbálja magát, és erre a diáktársak is vevők.

– Nagyon inspiráló az ottani közeg, gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni – fogalmaz Visnyai Zoltán. – Ha valaki színdarabot szeretne rendezni, vagy megszervezné a március 15-i ünnepséget, szabad kezet kap, csak embereket kell gyűjtenie hozzá, de ez nem szokott problémát okozni. Nagy büszkeségünk például az  Eötvös Diák újság, amin körülbelül harmincan dolgozunk, saját illusztrációkkal és tördeléssel. Idén sikerült az utóbbi évtizedek legszínvonalasabb lapjait megalkotnunk. Nemrég azt találtuk ki, hogy alapítunk egy grafikalabort az iskolán belül, ami kettős funkcióval működne: akit érdekel ez a terület, belekóstolhat, aki pedig szeretne hirdetni valamit – nálunk ugyanis elég erős a plakátkultúra – a laboron keresztül megteheti, így időt spórolhat és minőségibb szóróanyagot ragaszthat ki.

A fiatalok rengeteget tanulnak egymástól. Mindenkinek van valamilyen különleges hobbija, érdeklődési köre, a közösség nagyon erős, évfolyamokat hidal át. Zoltán gyakran versenyeken és pályázatokon is részt vesz.


A Petőfi Irodalmi Múzeum Dada ballada című pályázatán egy Arany János balladát kellett ábrázolni Kassák Lajost idézve. Visnyai Zoltán a Híd-avatást választotta kiindulási pontként

– Persze, igazán jólesik, ha kapok egy helyezést, viszont nem csupán ez motivál. Az alkotás folyamata az, ami izgalmas számomra. Volt, hogy kisfilmet készítettem egy filmfesztiválra, de a grafikai és az irodalmi pályázatok tetszenek a legjobban, ez utóbbiak közül is azok, amelyeken nem a lexikális tudás kerül előtérbe, hanem a kreativitás, a saját gondolatok és az egyéni értelmezés.

Zoltán a szabadidejét változatosan szereti eltölteni: hétvégenként rajziskolába jár, ha úgy tartja kedve, felfedezi Budapest ódon épületeit vagy kedvenc hobbijának, az improvizatív kortárstáncnak hódol.

– Szeretnék minél több élményt gyűjteni – hangsúlyozza. – Úgy vagyok vele, hogy végül úgyis ezekre fogok majd emlékezni és a legtöbb tapasztalatot ettől kapom. A materiális világ soha nem izgatott, szerintem sokkal értékesebb az élet, ha tartalommal töltjük meg, így igyekszem én is, hogy minél több emlékezetes élményben legyen részem, amik hajtanak előre.

Nemes Dóra