Az E.ON idén majdnem 400 millió forintot költ nagykanizsai beruházásokra

facebook megosztás

A gázvezetéket cserélik Nagykanizsán a Deák téren. A fejlesztésre azért van szükség, mert a régi vezetékek már elavultak és korszerűbbre kell cserélni azokat.

De nem ez lesz az egyetlen fejlesztés a városban, hangzott el ma az E.ON sajtótájékoztatóján. Nagykanizsán idén 379 millió forintból valósul meg áram-, illetve gázhálózat fejlesztés. - Két nagy kategória van a beruházásainknál. Az egyik az a biztonság, ebbe beleértem az érintésvédelem biztonsággal kapcsolatos munkákat is meg az ellátásbiztonsággal kapcsolatos munkákat is. A másik pedig egyértelműen ügyféligényekhez kapcsolódik. Tehát akár magánszemély, akár vállalat, akár egy most induló vállalkozás villamosenergia igényéhez mindenképpen kapcsolódnak beruházási munkák - mondta Gelencsér Lajos az E-ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.

Az E.ON szerint a folyamatos beruházásoknak köszönhetően országosan egyre kevesebb a háztartásokban az üzemzavar. Míg az ezredfordulón a szolgáltatásokat még évente 250 percet kellet nélkülöznie a családoknak, addig ez tavaly már 60 perc alá csökkent.

Dénes Sándor polgármester azt mondta, jó a kapcsolat az E.ON és a nagykanizsai önkormányzat között. A munkákat ugyanis össze tudják hangolni a városi beruházásokkal. - Nagyon jó az együttműködés én csak elismerően tudok szólni. annak meg külön örülök, hogy a cég tisztességes összeget fordít minden esztendőben Nagykanizsa városára. De nemcsak Nagykanizsa, hanem hogyha Zala megyét nézzük, akkor közel 1 milliárd forintos fejlesztésről van szó - fogalmazott Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

Az E.ON egyébként nemcsak a városban fejleszt, hanem saját háza táján is. A nagykanizsai irodája tetejére ugyanis napelemparkot szerelt fel, amely a napi áramellátásba jócskán besegít.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.